 |
Menü |
|
|
| | |
|
Skinhead |
|
|
| | |
|
Háttérzene |
|
|
| | |
|
Dalszövegek |
|
|
| | |
|
Írások |
|
|
| | |
| | |
|
Üzenet haza |
|
És üzenem mindenkinek,
testvérnek, rokonnak, idegennek,
gonosznak, jónak, hûségesnek és alávalónak,
annak, akit a fájás ûz és annak,
kinek kezéhez vércseppek tapadnak:
vigyázzatok és imádkozzatok!
Valahol fönt a magos ég alatt
mozdulnak már lassan a csillagok
s a víz szalad és csak a kõ marad,
a kõ marad.
| | |
|
Versek |
|
|
| | |
|
Viccek |
|
|
| | |
|
|
|
Ismeretlen szerző |
|
Alabárdok
Halljátok pogányok, hívõk, hitetlenek,
magyarnak lenni manapság szent dolog - halljátok szavát a védtelennek, amíg
bennetek száz, vad gyûlölet háborog!
Kiknek nyers hangja fülbántó s lázító,
e dicsõ hon nem lesz rablók végvára -
ha hallottátok a küzdõk jajszavát,
úgy sikolyuk nem volt e földön hiába!
Élet-halál harcunk dacolja a vihart
a magyar nem hagyja vérét ontani -
egy dacos nemzet nevében teszek vádat,
e jogomtól nem fogtok megfosztani!
Ez a nemzet nekem Omega és Alfa, szabadságunkat nem lehet megölni -
akik puszta körömmel védik e hazát,
annak létjogát nem lehet pörölni!
Magyarnak lenni egy örökös küzdelem, évezredünk hite tanúja annak -
hiszen feljegyezte rólunk a történelem,
hogy nagy ára van ma minden magyarnak! Rommá lehet itt hegy és kõhalom,
az árat mindig vérünkkel fizetjük -
de esküszünk a magyarok Istenére
az ellenfél torját, azt dicsként megüljük!
De az idegent, hazánkban nem tûrjük!
Égi szózat a magyarokhoz
Turul népe ébredj, alvásod lejárt,
Rázd le magadról már ezer év porát.
Népek ébresztoje, rád vár a világ.
Tested ereiben Árpád vére vár,
S ím Attila kardja hoz ismét hazát.
Ez a haza fényes, ez a haza ád,
Mert Fényifjak szövik fénykapukon át,
Hogy ezernyi szívbe ontsa sugarát,
S megtalálhasd újra elveszett hazád,
A békesség honát, Szíved aranyát.
Magyar ereidben ma is hordozod
Táltosoknak vérét, Igazság Magját.
Hunor s Magor népe így tekints fel hát,
S emelt fovel köszöntsd Isten Ostorát.
Tedd méltó helyére Magyar Koronád,
Égi ragyogásod földi képmását.
Kezed kezet fogjon, s századokon át
Dicsoítve zengjed lelked szent dalát,
Minden magyaroknak örök himnuszát:
A Carpata Hungrát,
A Carpata Hungrát,
A Carpata Hungrát!
Él a magyar
Nyolcvanegy éve megölték Magyarhont;
Feldarabolták, de mégis él!
Bármit tettek is vele,
Még lélegzik, még remél!
Hiszi azt, hogy egyszer,
Egyszer a távoli jövõben
Újjászületve, s büszkén
Tündököl régi fényében!
Viszi majd a lámpást
Nemzetek milliói elõtt…
S kalapot emel majd az,
Ki lenézte azelõtt.
Hunnia
Ha eltaposnak, megaláznak?
Holtod után is gyaláznak?
Ha bántják hited-nemzeted:
Védd a magyar szellemet!
Ha kifacsarják szavaidat,
Gúzsbakötik két karodat
Ha bántják eszméd s lelkedet:
Óvd a magyar szellemet!
Ha harcodban nincsen társad,
S nincs szíved, hogy a magyart bántsad
Ne feledd, az önérdeked:
Önmagad kell megvédened!
Ha „mások” fülét nyelved sérti, s
Szavaidat e nép nem érti
Ha elbutították is hazád:
Mindörökké óvd Hunniát!
Hunnia
Ha eltaposnak, megaláznak?
Holtod után is gyaláznak?
Ha bántják hited-nemzeted:
Védd a magyar szellemet!
Ha kifacsarják szavaidat,
Gúzsbakötik két karodat
Ha bántják eszméd s lelkedet:
Óvd a magyar szellemet!
Ha harcodban nincsen társad,
S nincs szíved, hogy a magyart bántsad
Ne feledd, az önérdeked:
Önmagad kell megvédened!
Ha „mások” fülét nyelved sérti, s
Szavaidat e nép nem érti
Ha elbutították is hazád:
Mindörökké óvd Hunniát!
Igazságot Magyarországnak!
Szálljon a dal szájról szájra
Szálljon a szó minden tájra
Minden ajkon e dal csengjen
Hegyek ormán a szó zengjen
Ezt zúgja a tenger árja
Ezt hordja a szelek szárnya
Kiáltsátok a világnak
Igazságot a szép hazámnak
Mint a napnak égi fénye
Szétárad a mindenségbe
Áradjon szét a világba
A magyar nép igazsága
Igazsága, kesergése
Egetverõ szenvedése
Gyönyörû szép Magyarország
Jaj, de csúnyán letiporták
Ezer éves dicsõségünk
Nem hullhat a porba vélünk
Egy életünk, egy halálunk
Visszaszerzünk szép országunk
ISTEN, HAZÁNKÉRT TÉRDELÜNK ELÕDBE…
Isten, hazánkért térdelünk Elõdbe,
Rút bûneinket jóságoddal född be.
Szent magyaroknak tiszta lelkét nézzed.
Érdemét idézzed.
István királynak szíve gazdagságát,
Szent Imre herceg kemény tisztaságát,
László királynak vitéz lovasságát,
Ó, ha csak ezt látnád !
Szent Erzsébetbõl hõs szeretet árad.
Margit imái vezekelve szállnak.
Minket hiába, Uram, ne sirasson
Áldott Boldogasszony.
Ránk bûnösökre minden verés ráfér,
De könyörögnek õk tépett hazánkért.
Hadd legyünk mink is tiszták, hõsök,
szentek: Hazánkat így mentsd meg !
Ima a hazáért
Én Uram, Istenem, vigyázz ránk!
Ne hagyjad elveszni a Hazát!
Sírva kér két szemünk,
Irgalmazz minekünk!
Emeld fel magadhoz Nemzetünk!
Szeretet fénye ég bennünk!
Mig élünk hiszünk és remélünk!
Vigyázz ránk, nyújtsd kezed,
Oltalmazd népedet
Az õsi Magyar Nemzetet!
Szûzanyánk szeplõtlen Mária,
Hozzád száll sok magyar sóhaja,
Kérd értünk Fiadat,
Megváltó Urunkat,
Védje s õrizze Országunkat!
Mig igaz magyar él a földön,
NEM HAGYJUK,HOGY A ROSSZ LEGYÕZZÖN!
Bármi volt, bármi lesz,
A magyar magyar lesz,
Így éled újjá a Nemzet!
Magyar karácsony
Arról a Szent Magyar földrõl,
melyet tõlünk elraboltak,
amelyet most gyáva rablók,
gaz árulók bitorolnak.
Valaki egy fenyõfácskát,
hozott nekem karácsonyra
ahol az én bölcsõm ringott,
onnan hozta, onnan hozta.
Elvágták a gyökerétõl
és bedugták egy favázába,
az eleven gyökér helyett,
ez a faváz lett a lába.
De sok földönfutó Magyar,
osztozik e szörnyû sorsban,
akit csonkán elüldöztek,
koldus-mankón járnak mostan.
Az én gyökerem is ott van,
ahol azé a kis fáé,
ott van-ezer éve-van ott,
õsapámé, õsanyámé.
Szinte hallom, hogy mit suttog,
nekem az a csonka fácska,
s panaszára mit felelget,
sajgó szívem dobbanása.
S, amint ráhull egyre könnyem,
a kis fenyõ meg-meg rezzen,
s hirtelen egy szörnyû erõt,
érzek meg a két kezemben.
A szeretet Szent ünnepén,
lángba borul imádságom,
verd meg Isten, azt ki oka,
hogy ilyen a Szent karácsony.
Minden magyarok imája
Mi Atyánk, ki vezettél minket végtelen földeken keresztül Hunniába, ki több,
mint ezer éve vigyázol ránk a történelem viharai közepette, ki a legnagyobb
vészekben sem engedted elveszni a magyar nevet.
Ki a mennyekben vagy, és onnan követed vigyázó tekinteteddel szeretett népedet.
Szenteltessék meg a Te neved, hogy még élhetünk, mi magyarok magyarként
élhetünk.
Jöjjön el a Te országod, és benne adj nekünk végre békét és megbecsülést.
Legyen meg a Te akaratod, s ha úgy akarod, szenvedjünk még egy évezreden át,
de ne engedd, hogy szétszóródva lassan elpusztuljunk.
Mindennapi kenyerünket add meg nekünk ma, adj költõket, mûvészeket, tudós
tanárokat, hogy õk táplálhassák vérükkel és verejtékükkel éhezõ Nemzetünk.
S bocsásd meg a vétkeinket, mert emberként nem vagyunk különbek másoknál.
Sokszor elhagytunk, sokszor megtagadtunk, ideje visszatérnünk szeretetedhez!
Amint mi is megbocsátunk az ellenünk vétkezõknek, mert sokan voltak, nagyon
sokan, kik gyûlölettel ontották nemes vérünk, és ontanák ma is, ha nem fognád
vissza fegyveres kezük.
És ne vígy minket kísértésbe, mutasd meg végre az igaz utat, hogy végig
mehessünk rajta.
Szabadíts meg a gonosztól, a megcsonkított Hazát rágó pénzszagú férgektõl,
a fogaikat csattogtató szomszédainktól, kiknek éhségét csak utolsó csepp
vérünk tudná csillapítani.
Mert Tied országunk, erõnk és dicsõségünk.
Ámen
Székely miatyánk
Mi Atyank! Ki a mennyekben vagy!
Kitol jon elet es halal!
Hivo szavunk tehozzad szarnyal,
es vigaszra csak ott talal!
-Nagyobbak voltunk minden nepnel
S ha meghalunk is, ugy halunk,
Hogy az egesz fold minden nepe,
Megkonnyezi ravatalunk!
A Te neved megszenteltessek!
-E nep mindig Benned bizott...
-Te Szekely Isten! Felunk, Teged,
Bar sujtva sujt az ostorod!
Atyank! Bar itt van a halalunk,
Buszke lelkunk nem kesereg,
-Bar sorsunk meg nem erdemeltuk:
Megszenteltessek a neved!
Oh jojjon el a Te orszagod!
Add, hogy meg boldogk legyunk!
Add, hogy meg egyszer reank nezzen
A mi Szent Hargita hegyunk!
Add, hogy meg legyen egyszer boldog
Szekelyhon minden hu fia!
Add,hogy meg felrriadjon egyszer
Ez a bus, gyaszos ejszaka!
A Te akaratos legyen meg!
-Hogyha mar minket elhagytal,
Ha fohaszunk mar meg nem hallod
S ha a sorsunk egy Hos halal,
-De engedd meg, hogy kis fiunknak,
Kiert a szivunk verezett,
Virradjon Erdely hegyein meg
Egy dicso Szekely Kikelet!
Ne vigy minket a kisertesbe!
Ne higyjuk, hogy hiabavolt,
Hogy annyi szornyu utkozetben,
Mindig csak Szekely vere folyt!
-Ne add, hogy Benned is csalodjunk!
Ne add, hogy ne hidjunk Neked...
Nem lehet az Istenunk, hogy Te
Cserbehagytad a nepedet!
Tied lessz Hatalom, Dicsoseg,
Ki belenk oltad a hitet,
Amely belenk multunkban bizo
S jovot szulo remenyt vetett!
A mi lelkunk nemesebb, buszkebb,
Mereszebb, mint mas nepeke...
Valajuk, ami lehetetlen,
Mert felnezunk a Nap fele!
Tanuljatok, Ti foldi nepek!
Erezzetek csak egyszer azt,
Ami most elgyotort lelkunkbol
Sir szelen is remenyt fakaszt!
Reznetek a Szent hitet, mit
Minden hu Szekely sziv dobog!
Ereznetek!... S megertenetek,
Hogy a Szekely csak gyozni fog!
Gyozunk! Ha nem mi: unokaink!
S mi szepen, csenben meghalunk...
Mert tudjuk, egyszer meg felharsan
Erdely Szent hegyein dalunk!
-S bar mi szivunk Szent keservevel
E jegvilagban megfagyunk,
Hiszunk most... s hiszunk mindorokke,
Amen!-Mi szekely vagyunk!
Magyar fohász
Lent a rónák nyár tüzében
Ring a délibáb,
Tüzek gyúlnak, vakít a fény,
Ragyog a világ.
Dombok ormain érik már a bor,
Valamennyi vén akácfa,
Menyasszony csokor.
Zöld arany a pázsit selyme,
Kék ezüst a tó.
Csendes éjjel halkan felsír
A tárogató:
Ott ahol zúg az a négy folyó,
Ott ahol szenvedni jó,
Ott ahol kiömlött annyi drága vér
Ezredévrõl mond mesét a szél.
Búg a kürt az õsi vár fokán,
Honvéd áll a Hargitán,
Erdély szent bércére
Zúgva száll, visszajár
A magyar Turulmadár.
Magyar földrõl Székely földre
Szállnak fellegek,
Kigyúlnak a pásztortüzek:
Ragyogó szemek.
Még az égen is hadak útja jár
A legendák hõs vezére
Paripára száll.
Szebb ott a tél, szebb ott a nyár
Szebben hull a hó
Kolozsváron piros-fehér-zöld a lobogó.
Ott ahol zúg az a négy folyó,
Ott ahol szenvedni jó,
Ott ahol kiömlött annyi drága vér
Ezredévrõl mond mesét a szél.
Búg a kürt az õsi vár fokán,
Honvéd áll a Hargitán,
(Kolozsvár visszavár).
Erdély szent bércére
Zúgva száll, visszajár
A magyar Turulmadár
Bácskai induló
Felzördülnek a fegyverek,
Újvidékre menetelek.
Szabadkáig meg sem állok,
Ne sírjatok, magyar lányok!
Seje-haja-haj, hát elore!
Ropognak a gépfegyverek,
Bomba robban, sír a berek.
Hol az ágyú, azt kiáltja,
A magyarnak nincsen párja!
Seje-haja-haj, hát elore!
Igazságot Magyarországnak!
Nem kell nekünk a más folyója,
Nem kell nekünk a mások bérce,
Csak magyar hegy és magyar róna,
Ahogy az Isten rég kimérte.
Nem kell nekünk idegen égbolt,
Egy porszeme sem a világnak,
Csak az kell, ami a miénk volt…
Igazságot, igazságot,
Igazságot Magyarországnak!
Vers Trianonról
Õs szkíták, szarmaták, jazigok és hunok,
Avarok, magyarok, besenyõk és kunok,
Mind, Te benned leltek itt, maguknak hazát,
Karjaiddal ölelõ, szent hegyünk, Kárpát.
Bércid alatt, ott, hol hóra hullt a vérük,
A folyóid mellett, mi a könyüktõl áradt.
Õs szkíták, szarmaták, jazigok és hunok,
Avarok, magyarok, besenyõk és kunok,
Konok, nyakas népek, mégis eggyé váltak,
Mindenik, vérét neked, és nekünk adta.
A testüket Te örized, a lelküket mi,
Ezért tudunk, csak a te karjaidban élni.
Téged szétszaggattak - meggyaláztak,
Minkent kifosztottak - leigáztak,
Egyszerre öltek le Téged és Minket!
Oh, hatalmas hegy - rázd meg magadat!
Indulj csucsaiddal meg felénk!
Fólyóid vigyék a fekete tengerbe, országbitorlók testét!
Mutasd meg a világnak - élsz elpusztíthatatlanul!
Oh, népek nemzete - ébredj fel! Ébredj magyar!
Vedd vissza ami tied - siess a hegyeid élé!
Õs szkíták, szarmaták, jazigok és hunok,
Avarok, magyarok, besenyõk és kunok,
Mutassátok meg a világnak - éltek elpusztíthatlanul!
Neuilly
Kék csillogó szemecskék, nekipirult orcák,
Négy összebujt szõke fej az asztal felett,
S kis mutató ujjacskák: dél, észak, kelet…
Most megy meghalni egy ország.
„A Bácskát te rajzolod, az közelebb van hozzád,
S ha Erdéllyel kész leszek, majd tovább adom.”
S még marad a negyediknek is - nyugaton…
Most megy meghalni egy ország.
És siklik a ceruza s nem téved egy morzsát,
Mert felmehet sokezer magyarra az is.
S negyedfél milljóból vállal ez is, az is…
Most megy meghalni egy ország.
S hogy végül kihozzák a jövõ haza korcsát,
Az uj határon egy csak elmosolyodik,
Furcsállva mereszti szemét a második…
Most megy meghalni egy ország.
S míg a legkisebb - óh szent, óh szent fiatalság! -
Radirt kap s végigszánt a mappán vele,
A nagynak a szeme már daccal van tele…
Most megy meghalni egy ország.
Piros, ffehér zöld
A vörös csillag lehullt semmi perc alatt,
a Kárpátok bércei közt besütött a nap.
Aki magyar, az most velünk tart!
Nem ronthatja lelkünket a hazugság, közöny,
nem szeghetik kedvünket a vörös ördögök!
Énekelje együtt velünk város és falu, hogy
Piros, fehér
piros fehér zöld
ez a magyar
ez a magyar föld!
Fel! Fel! Fel! Ébreszto!
Elkezdodött megint egy új honfoglalás.
A gulyás-kommunisták a szemünk kilopták
Mikor lesz már végre a miénk Magyarország?
Rendszerváltás nem volt, az is miránk vár,
meg a húsz milliárdos kártyaadósság.
Ne turjük most már,
hogy több is vesszen Mohácsnál!
XX: század
Magyar vagyok, magyarnak születtem
Árulók és gonosztevok uralkodtak felettem
Hová sodor a szél, tizenhatmilliót?
Utálom az egész XX.századot.
Mi jöhet még nem tudom
Olyan, mint egy rémálom
Ott ahol a part szakad,
Kilencszázötvenhat
Ó, mond Istenem! Ó, mond meg nekem!
Ó mondd meddig tart ez még?
Dícsoséges fehér terror
és a recski haláltábor!
Dachau és Szibéria,
Trianon és Don kanyar
Ó, mondd Istenem! Ó, mondd meg nekem!
Ó, mondd miért van ez?
És mondd meddig tart ez még?
Horthy jött a fehér lovon,
Sztálin vágtatott harckocsikon,
Hitler hozta a csodafegyvert,
ZSEBREVÁGOTT minket a történelem.
Dicsõséges fehérterror
És a recski haláltábor!
Vasfüggöny és vörös terror
Hárommillió kitántorgó
Ó, mondd Istenem! Ó, mondd meg nekem!
Ó, mondd miért van ez?
És mondd meddig tart ez még?
Óh Nagyasszony, nemzetünk reménye
Óh Nagyasszony, nemzetünk reménye
Rád szegezzük könnytelt szemeink.
Veszni indult István öröksége szép kertedben õs erényeink
Szállj közénk, s sírj te is velünk
Vigasztald, s mentsd meg nemzetünk.
Ifjúságunk hófehér virága
Porba hullott s alszik szent hite.
Hõ szerelmed s szereteted lángja nem hevít kihûlt magyar szívet.
Szép Nagyasszony, hullass könnyeket, könnyeiddel mosd meg nemzeted.
Óh magyar nép apraja és nagyja, ölts magadra bûnbánó ruhát!
Mély keserved s fájdalmaid jajja, töltse be a vétkezõ hazát.
Hozzá sírj csak, sírj, hisz még szeret,
Jó Nagyasszony mentsd meg népedet.
Bárha bûnünk száma végtelen nagy
Hõn könyörgünk drága Szûzanyánk
Tartsd fölöttünk anyai palástod,
Fordítsd el az isten ostorát.
Még Te élsz a csillagok felett,
E Hazának veszni nem lehet!
(...)
Fel a Tisza-Duna partján s az emberek harsogják,
Hirdessék miként dicséri a magyar Szûz Máriát.
Bíbor-kelet hûs szellõje, ÕSI HATÁRINKRA VIGYE,
Fel a Tisza-Duna partján, dicsérjétek Máriát !
(...)
Imádság
Jászolban fekvõ édes pici Jézus,
Bús magyar gyermek imádkozik Hozzád.
A Kárpátokat hópihék takarják.
Havas fejükkel Hozzád intenek fel,
A drága, védõ, õrködõ hegyek,
Add vissza nékünk, add a hegyeket.
Karácsonyfák az erdõn jönnek, jönnek.
Gyertyavilágban elmúlnak a könyvek.
A bús könnyek a csillogón lepergõk,
Add vissza nékünk, add vissza az erdõt.
A rónaságban fázva, összebújva,
Tavaszvárón alszik lenn a búza.
Milliók várják az élet adóját,
Add vissza nékünk, add vissza a rónát.
Hozd vissza nékünk, ó hozd el a földet,
A könnyeinkkel, vérrel öntözöttet,
Amelyet hívunk, sohase felejtünk,
A földet, melyhez vissza sír a lelkünk.
S ha ideadtad a keserû kelyhet,
És ha vezeklünk bús porba esettek,
Jászolban fekvõ édes pici Jézus
Bús magyar ajkak reszketve susogják
Csak a szívünket vidd közelebb Hozzád!
Levente, te szentül hiszed...
A Vág partján ültünk,
A történelembe menekültünk.
Lassan megfogtad a kezemet,
Levente, te szentül hiszed...
Gyönyörû tájakon jártunk,
Romantikus romokat láttunk.
Lassan megfogtad a kezemet,
Levente, te szentül hiszed...
Megálltunk a legszebb helyeken,
Lopva figyeltünk;félénken.
Lassan megfogtad a kezemet,
Levente, te szentül hiszed...
A folyó partján, Árván maradtunk,
Északabbra nem is haladtunk.
Lassan megfogtad a kezemet,
Levente, te szentül hiszed...
És eltakartad gyengéden a számat,
Mert idegen rendõrök szállták meg a tájat.
S ekkor erõsen megszorítottad a kezemet,
Levente, te tényleg szentül hiszed,
Hogy a Felvidék újra miénk lesz?
19 óra 20 perc
A megemlékezés pillanata,
gondolat a század feladata.
Csak eszme tett nélkül.
Öregszünk...
Nem akarunk már fellázadni,
csak belenyugodni és feladni,
amit még nem kéne;
de a fenébe,
rajtunk múlik minden.
Hogy trianoni békekötés van vagy nincsen,
olyan mindegy, ha szenvednek sokan.
Ostoba, érdektelen a nép,
észrevétlenül lép
az elnyomás hálójába.
Nincs más választása???
19 óra 20 perc:
a megemlékezés pillanata.
Jut minden napra
egy kicsi "emlékeznivaló".
Ugye csak kötelességbõl
gondolunk a határon túliakra?
Ismerem az embert,
nem szívbõl jön a kényszerült
jóindulat.
Csak érdek,
mindenkinek sokat érnek
a szavak, miket hozzávágnak
az utcán:
"Sokat tett a határon túli magyarokért!"
Dehát ez csak szó.
a fenébe!!!
Vegyük már észre,
a tett a minden.
Szónoklatnak bátorsága nincsen.
19 óra 20 perc
"Trianon-idõ" van.
A megemlékezés pillanata.
A fáradtság színei
Nyitra.Egy kis teremben
emberek gyûltek össze.
Lelkesek.
Valami van a levegõben.
Az asztalon fehér abrosz.
Rajta piros szegfû hever
egy szál zölddel:
a fáradtság színei.
Valami van a levegõben.
S akkor nagy csend
járja át a termet.
Felsír a magyar szó.
Üdvözöl és üdvözül...
Valami van itt a levegõben.
És mindenki élesem figyel,
itt-ott egy könnycsepp csillan.
Amikor Grendel Lajostól
és Máraitól idéznek
az elõadók,
sírnak a hallgatók.
Valami van a levegõben.
És az asztalon feléled
a szegfû.
Eteti a könnyek zápora,
de hisz gyökere sincs.
Kihajt...
Valami van itt ebben a nyitrai levegõben.
Abrosz, szegfû s a zöld:
fáradtság balga színei
újjáépülnek a magyar
szavakban.
A dicsért szervezõk
zavarban
vannak.
Valami még mindig van a levegõben.
A vendégek boldogan
hazatérnek.
Néhány lakásban
kinyílik egy-két antológia.
És a könyvek fedelén
elnyomott piros-fehér-zöld színek...
Valami van a levegõben...
Hungarizmus
Nem a vér, a Gondolat!
Ami testvérré tesz minket...
A gondolat! Az Eszme:
Független, szabad Kárpátmedence!
Nem a Múlt, a Jelen!
Ami testvérré parancsol minket...
A Jelen! Az Eszme:
Nem ez a sorsunk, Kárpátmedence!
Nem a harc, a Cél!
Ami testvérré olvaszt minket...
A cél! Az Eszme:
Virágzó, békés Kárpátmedence!
Nem a remény, a Hit!
Ami testvérré ald minket...
A hit! Az Eszme:
Istentõl kaptunk, Kárpátmedence!
Nem a vallás, az Út!
Ami testvérré tanít minket...
Az Út! Az Eszme:
Nem Kálvária a Kárpátmedence!
Nem a halál, az Élet!
Ami testvérré ölel minket...
Az élet! Az Eszme:
Szebb jövõ vár, Kárpátmedence!
Nem a tudás, a Hivatás!
Ami testvérré kötelez minket...
A hitvallás! Az Eszme:
Alkotóké a Kárpátmedence!
Nem az ábránd, az Igazság!
Ami testvérré nevel minket...
Az igazság! Az Eszme:
Õsi jussunk a Kárpátmedence!
Nem a parancs, a Kötelesség!
Ami munkába állít minket...
A kötelesség! Az Eszme:
Nem tékozóké a Kárpátmedence!
Nem a nyelv, a Hûség!
Ami magyarrá tesz minket...
A hûség! Az Eszme:
Fiaid vagyunk, Kárpátmedence!
Nem a bátorság, a Kitartás!
Ami hõsökké avat minket...
A kitartás! Az Eszme:
Gyõzünk, vagy elveszünk! Kárpátmedence!
Nem a gyûlölet, a Szeretet!
Ami vezérel minket...
A szeretet! Az Eszme:
Otthonunk vagy, Kárpátmedence!
Nem a fájó Trianon, a gyász!
Ami szomorúvá tesz minket...
A gyász! Az Eszme:
Nem lehet csonka a Kárpátmedence!
Nem a bosszú, a Jogunk!
Ami harcban tart minket...
A jogunk! Az Eszme:
Magyaroké a Kárpátmedence!
Õsi székely himnusz
Hej, én édes jó Istenem,
Oltalmazóm, segedelmem,
Vándorlásban reménységem,
Ínségemben lágy kenyerem!
Vándor fecske sebes szárnyát,
Vándorlegény vándorbotját,
Vándor székely reménységét
Jézus, áldd meg Erdély földjét!
Vándor fecske hazatalál,
Édesanyja fészkére száll,
Hazajöttem, megáldott a
Csíksomlyói Szûz Mária.
Boldogasszony Anyánk
(Régi magyar himnusz)
Boldogasszony, Anyánk, régi nagy Pátronánk,
nagy ínségben lévén így szólít meg hazánk:
Magyarországról, romlott hazánkról,
ne feledkezzél el szegény magyarokról.
Ó Atyaistennek kedves, szép leánya,
Krisztus Jézus anyja, Szentlélek mátkája!
Magyarországról, romlott hazánkról,
ne feledkezzél el szegény magyarokról.
Nyisd fel az egeket sok kiáltásunkra,
anyai palástod fordítsd oltalmunkra!
Magyarországról, romlott hazánkról,
ne feledkezzél el szegény magyarokról.
Kegyes szemeiddel, tekintsd meg népedet,
segéljed áldásra magyar nemzetedet.
Magyarországról, romlott hazánkról,
ne feledkezzél el szegény magyarokról.
Sírnak és zokognak árváknak szívei
hazánk pusztulásán s özvegyek lelkei.
Magyarországról, romlott hazánkról,
ne feledkezzél el szegény magyarokról.
Boldogasszony, Anyánk, régi nagy Pátronánk,
nagy ínségben lévén így szólít meg hazánk:
Magyarországról, édes hazánkról,
ne feledkezzél meg szegény magyarokról.
Hitvallás
Hiszek egy Istenben, hiszek egy hazában,
Hiszek egy isteni örök igazságban,
Hiszek Magyarország feltámadásában.
Ez az én vallásom, ez az én életem,
Ezért a keresztet vállaimra veszem,
Ezért magamat is reá feszíttetem.
Szeretném harsogni kétkedõk fülébe,
Szeretném égetni reszketõk lelkébe,
Lángbetûkkel írni véres magyar égre:
Ez a hit a fegyver, hatalom és élet,
Ezzel porba zúzod minden ellenséged,
Ezzel megválthatod minden szenvedésed.
E jelszót, ha írod lobogód selymére,
Ezt, ha belevésed kardod pengéjébe,
Halottak országát feltámasztod véle.
Harcos, ki ezt hiszed, csatádat megnyerted,
Munkás, ki ennek élsz, boldog jövõd veted,
Asszony, ki tanítod, áldott lesz a neved.
Férfi, ki ennek élsz, dicsõséget vettél,
Polgár, ki ezzel kélsz, új hazát szereztél,
Magyar, e szent hittel mindent visszanyertél.
Mert a hit az erõ, mert aki hisz, gyõzött,
Mert az minden halál és kárhozat fölött
Az élet Urával szövetséget kötött.
Annak nincs többé rém, mitõl megijedjen,
Annak vas a szíve minden vésszel szemben,
Minden pokol ellen, mert véle az Isten!
Annak lába nyomán zöldül a temetõ,
Virágdíszbe borul az eltiport mezõ,
Édes madárdaltól hangos lesz az erdõ.
Napsugártól fényes lesz a házatája,
Mézes a kenyere, boldogság tanyája,
Minden nemzetségén az Isten áldása.
Magyar! te most árva, elhagyott, veszendõ,
Minden nemzetek közt lenn a földön fekvõ,
Magyar legyen hited s tied a jövendõ.
Magyar, legyen hited és lészen országod,
Minden nemzetek közt az elsõ, az áldott,
Isten amit néked címeredbe vágott.
Szíved is dobogja, szavad is hirdesse,
Ajkad ezt rebegje, reggel, délben, este,
Véreddé hogy váljon az ige, az eszme:
Hiszek egy Istenben, hiszek egy hazában,
Hiszek egy isteni örök igazságban,
Hiszek Magyarország feltámadásában!
|
| | | |
|
|
|
Hunnia |
|
|
| | |
|
Névnap |
|
| | |
|
Üzenő fal |
|
|
| | |
|
Zenekarok |
|
|
| | |
|
Warrior |
|
|
| | |
|
Kívánság |
|
Ott egyem meg a harcmezõn az
utolsó komisz kenyerem,
de ne legyen többé a hazám
akkora, mint a tenyerem.
Ha elbukom, hát volt értelme,
védtem egy kócos szeretõt,
lábhoz tett fegyverrel állok meg,
hõsen, az Úristen elõtt...
Bizonytalanok most az órák,
titokba burkolt holnapok,
de gyûlölöm a satnya várást,
indulni inkább kész vagyok!
Puskám csövébe virágszálat
fûz majd egy kis magyar leány,
és csillagokkal lüktet szíve
utánam õszi éjszakán...
| | |
|
szavazás |
|
|
| | |
|
|
AJÁNLOM AZ OLDALT
