Üzenem az otthoni hegyeknek:
a csillagok járása változó.
És törvényei vannak a szeleknek,
esõnek, hónak, fellegeknek
és nincsen ború, örökkévaló.
A víz szalad, a kõ marad,
a kõ marad.

Üzenem a földnek: csak teremjen,
ha sáska rágja is le a vetést.
Ha vakond túrja is a gyökeret.
A világ fölött õrködik a Rend.
S nem vész magja a nemes gabonának,
de híre sem lesz egykor a csalánnak:
az idõ lemarja a gyomokat.
A víz szalad, a kõ marad,
a kõ marad.

Üzenem az erdõnek: ne féljen,
ha csattog is a baltások hada.
Mert erõsebb a baltánál a fa
s a vérzõ csonkból virradó tavaszra
új erdõ sarjad gyõzedelmesen.
S még mindig lesznek fák, mikor a rozsda
a gyilkos vasat rég felfalta már
s a sújtó kéz is szent jóvátétellel
hasznos anyaggá vált a föld alatt...
A víz szalad, a kõ marad,
a kõ marad.

Üzenem a háznak, mely fölnevelt:
ha egyenlõvé teszik is a földdel,
nemzedékek õrváltásain
jönnek majd újra boldog építõk
és kiássák a fundamentumot
s az erkölcs õsi, hófehér kövére
emelnek falat, tetõt, templomot.
Jön ezer új Kõmûves Kelemen,
ki nem hamuval és nem embervérrel
köti meg a békesség falát,
de szenteltvízzel és búzakenyérrel
és épít régi kõbõl új hazát.
Üzenem a háznak, mely fölnevelt:
a fundamentom Istentõl való
és Istentõl való az akarat,
mely újra építi a falakat.
A víz szalad, de a kõ marad,
a kõ marad.

És üzenem a volt barátaimnak,
kik megtagadják ma a nevemet:
ha fordul egyet újra a kerék,
én akkor is a barátjok leszek
és nem lesz bosszú, gyûlölet, harag.
Kezet nyújtunk egymásnak és megyünk
és leszünk Egy Cél és Egy Akarat:
a víz szalad, de a kõ marad,
a kõ marad.

És üzenem mindenkinek,
testvérnek, rokonnak, idegennek,
gonosznak, jónak, hûségesnek és alávalónak,
annak, akit a fájás ûz és annak,
kinek kezéhez vércseppek tapadnak:
vigyázzatok és imádkozzatok!
Valahol fönt a magos ég alatt
mozdulnak már lassan a csillagok
s a víz szalad és csak a kõ marad,
a kõ marad.

Maradnak az igazak és a jók.
A tiszták és a békességesek.
Erdõk, hegyek, tanok és emberek.
Jól gondolja meg, ki mit cselekszik!
Likasszák már az égben fönt a rostát
s a csillagok tengelyét olajozzák
szorgalmas angyalok.
És lészen csillagfordulás megint
és miként hirdeti a Biblia:
megméretik az embernek fia
s ki mint vetett, azonképpen arat.
Mert elfut a víz és csak a kõ marad,
de a kõ marad.
Bajorerdõ, 1948

Szeretnék szántani,
hat ökröt hajtani,
régi eke szarvát
kezemben tartani.

Harmatos hajnalon
régi útat járni.
Régi erdõszélen
virágot csodálni.

Szeretnék még egyszer
tavaszbúzát vetni!
Jó fekete földet
a kezembe venni.

Beszívni illatát
frissen kaszált fûnek,
mialatt a réten
tücskök hegedûlnek...!

Látni, még csak egyszer,
a leszálló estét.
Villanó szárnyával
az érkezõ fecskét.

Keleti ég alján
ahogy gyúl a csillag,
békés tájak fölé
békességet ringat...

Istenem, add hogy még
egyszer haza menjek!
Régi hegyeimen
új bort szüreteljek!

Fáj a bujdosás már.
Csupa fáj az élet.
Elvész idegenben
erdélyi cseléded.

Régi hegyeimen
lábujjhegyen járnék.
Jó volna a napfény!
Szép volna az árnyék!

Szép volna, jó volna!
Hallgass meg, Úristen!
Hisz más kivánságom
e világon nincsen:

Szeretnék szántani!
Hat ökröt hajtani!
Régi ekém szarvát
még egyszer...
még egyszer
kezemben tartani!