|
Menü |
|
| |
|
Skinhead |
|
| |
|
Háttérzene |
|
| |
|
Dalszövegek |
|
| |
|
Írások |
|
| |
| |
|
Üzenet haza |
|
És üzenem mindenkinek, testvérnek, rokonnak, idegennek, gonosznak, jónak, hûségesnek és alávalónak, annak, akit a fájás ûz és annak, kinek kezéhez vércseppek tapadnak: vigyázzatok és imádkozzatok! Valahol fönt a magos ég alatt mozdulnak már lassan a csillagok s a víz szalad és csak a kõ marad, a kõ marad.
| |
|
Versek |
|
| |
|
Viccek |
|
| |
|
|
|
Illyés Gyula |
|
Egy mondat a zsarnokságról Hol zsarnokság van, ott zsarnokság van nemcsak a puskacsõben, nemcsak a börtönökben,
nemcsak a vallató szobákban, nemcsak az éjszakában kiáltó õr szavában, ott zsarnokság van
nemcsak a füst-sötéten lobogó vádbeszédben, beismerésben, rabok fal morse-jében,
nemcsak a bíró hûvös ítéletében: bûnös! ott zsarnokság van, nemcsak a katonásan
pattogtatott "vigyázz!"-ban, "tûz!"-ben, a dobolásban, s abban, ahogy a hullát gödörbe húzzák,
nemcsak a titkon félignyílt ajtón ijedten besuttogott hírekben,
a száj elé hulltan pisszt jelzõ ujjban, ott zsarnokság van nemcsak a rács-szilárdan
fölrakott arcvonásban s e rácsban már szótlan vergõdõ jajsikolyban, a csöndet
növelõ néma könnyek zuhatagában, kimeredt szembogárban,
ott zsarnokság van nemcsak a talpraálltan harsogott éljenekben, hurráhkban, énekekben,
hol zsarnokság van, ott zsarnokság van nemcsak az ernyedetlen tapsoló tenyerekben,
kürtben, az operában, épp oly hazug-harsányan zengõ szoborkövekben, színekben, képteremben,
külön minden keretben, már az ecsetben; nemcsak az éjben halkan sikló gépkocsizajban
s abban, megállt a kapualjban;
hol zsarnokság van, ott van jelenvalóan mindenekben, ahogy rég istened sem;
ott zsarnokság van az óvodákban, az apai tanácsban, az anya mosolyában,
abban, ahogy a gyermek idegennek felelget;
nemcsak a szögesdrótban, nemcsak a könyvsorokban szögesdrótnál jobban butító szólamokban;
az ott van a búcsúcsókban, ahogy így szól a hitves: mikor jössz haza, kedves;
az utcán oly szokottan ismételt hogy-vagy-okban a hirtelen puhábban szorított kézfogásban,
ahogy egyszercsak szerelmed arca megfagy, mert ott van a légyottban,
nemcsak a vallatásban, ott van a vallomásban, az édes szó-mámorában, mint légy a borban,
mert álmaidban sem vagy magadban, ott van a nászi ágyban, elõtte már a vágyban,
mert szépnek csak azt véled mi egyszer már övé lett; vele hevertél, ha azt hitted, szerettél,
tányérban és pohárban, az van az orrban, szájban, hidegben és homályban, szabadban és szobádban,
mintha nyitva az ablak s bedõl a dögszag, mintha a házban valahol gázfolyás van,
ha magadban beszélgetsz, õ, a zsarnokság kérdez, képzeletedben se vagy független,
fönt a Tejút is már más: határsáv, hol a fény pásztáz, aknamezõ; a csillag: kémlelõ ablak,
a nyüzsgõ égi sátor: egyetlen munkatábor; mert zsarnokság szól lázból, harangozásból,
a papból, kinek gyónol, a prédikációból, templom, parlament, kínpad: megannyi színpad;
húnyod-nyitod a pillád, mind az tekint rád; mint a betegség, veled megy, mint az emlék;
vonat kereke, hallod, rab vagy, rab, erre kattog; hegyen és tenger mellett be ezt lehelled;
cikáz a villám, az van minden váratlan zörejben, fényben, a szív-hökkenésben;
a nyugalomban, e bilincs-unalomban, a zápor zuhogásban, az égigérõ rácsban,
a cellafal-fehéren bezáró hóesésben; az néz rád kutyád szemén át,
s mert minden célban ott van, ott van a holnapodban, gondolatodban minden mozdulatodban;
mint víz a medret követed és teremted; kémlelõdsz ki e körbõl? õ néz rád a tükörbõl,
õ les, hiába futnál, fogoly vagy, s egyben foglár; dohányod zamatába, ruháid anyagába,
beivódik, evõdik velõdig; eszmélnél, de eszme csak övé jut eszedbe, néznél, de csak azt látod, mit õ eléd varázsolt, s már körbe lángol erdõtûz gyufaszálból,
mert amikor ledobtad, el nem tiportad; s így rád is õ vigyáz már, gyárban, mezõn, a háznál,
s nem érzed már, mi élni, hús és kenyér mi, mi szeretni, kívánni, karod kitárni,
bilincseit a szolga maga így gyártja s hordja; ha eszel, õt növeszted, gyermeked neki nemzed,
hol zsarnokság van, mindenki szem a láncban; belõled bûzlik, árad, magad is zsarnokság vagy;
vakondként napsütésben, így járunk vaksötétben, s feszengünk kamarában, akár a Szaharában;
mert ahol zsarnokság van, minden hiában, a dal is, az ilyen hû, akármilyen mû,
mert ott áll eleve sírodnál, õ mondja meg, ki voltál, porod is neki szolgál.
| |
|
|
|
Hunnia |
|
| |
|
Névnap |
|
| |
|
Üzenő fal |
|
| |
|
Zenekarok |
|
| |
|
Warrior |
|
| |
|
Kívánság |
|
Ott egyem meg a harcmezõn az utolsó komisz kenyerem, de ne legyen többé a hazám akkora, mint a tenyerem. Ha elbukom, hát volt értelme, védtem egy kócos szeretõt, lábhoz tett fegyverrel állok meg, hõsen, az Úristen elõtt...
Bizonytalanok most az órák, titokba burkolt holnapok, de gyûlölöm a satnya várást, indulni inkább kész vagyok! Puskám csövébe virágszálat fûz majd egy kis magyar leány, és csillagokkal lüktet szíve utánam õszi éjszakán...
| |
|
szavazás |
|
| |
|
|