Hungarizmus

Első jelentése: idegen, nem magyar nyelvű beszédben a magyar nyelv természetének megfelelő kifejezésmód, mondatfűzés. Középkori krónikáink latinságának jellemző tulajdonsága és idegen nyelven beszélő magyarok gyakori nyelvhibája.

Második jelentése: A magyarság érdekképviselete, védelme a nemzetre káros irányzatok és behatások ellen. Szociális nemzetvédelem és irányítás. A hungarizmust a Horthy korszak alatt üldözték, Szálasi Ferencet, a hungarista párt vezetőjét börtönbe zárták. A hungarista párt csak 1944-1945-ben volt uralmon, azaz a német megszállás idején.

Fasizmus

(Olaszul fascismo, az olasz fascio, latin fasces, azaz a köteg szóból), első értelmében az olasz nemzeti forradalmi mozgalom. Közvetlenül a világháború után, a harctéri katonák egyesületei (fasci di combattimento) indították meg, első sejtjét Benito Mussolini, mint a Popolo d'ltalia főszerkesztője alapította meg Milánóban 1919 márciusában. A mozgalom célja az volt, hogy a forradalmi szocializmust és a Moszkvából irányított kommunista szervezkedést letörjék, e mellett a fasiszták kezdettől fogva ellenségei voltak a parlamentarizmusnak, a demokráciának és a tőkének is. A szervezkedés gyorsan haladt előre, annyira, hogy a fasiszták 1921-ben Rómában tartott nagygyűlésükön párttá alakultak, majd 1922. november l.-én magukhoz ragadták az államhatalmat, (1. Marcia su Roma). Ettől kezdve a F. szó a győzelme a fasiszta forradalomból származó új állami és gazdasági rendet s az alapjául szolgáló elméleti elgondolásokat és tanokat jelenti. Az ideológiai megalapozás, amely nagyrészt Mussolini személyes műve, a Sorel-féle francia szindikalizmussal mutat fel rokonvonásokat. A F. elveti az új-kori demokrácia többségi elvét, szerinte népjogok a szó szabadelvű értelmében nincsenek s a nemzetnek egyetlen életformája az állam; mindenki és minden az állam-hatalmat szolgálja. A mindenható állam korlátlan jogainak a győzelmes fasiszta forradalom az alapja. A királyság intézménye csak mint puszta szimbólum, mint a múlt és a jelen közötti összekötő kapocs maradt meg. A végrehajtó hatalom összessége a kormányfő (capo del governo) kezében fut össze, akinek személyes hatalma korlátlan, ő irányítja a törvényhozás működését is. A legfőbb állami szerv 1929 óta a húsztagú fasiszta nagytanács, de ez pusztán reprezentáló testület. A parlamentet a fasiszták a hivatásos testületek (korporációk) képviselőinek gyűlésével helyettesítették. Az egész olasz államrend a feketingesek pártján, a fasiszta párton nyugszik, ilyenformán a F. politikailag valójában szervesen kiépített párturalmi rendszer.
A F. közgazdasági rendszere a szindikalista eredetet még szembetűnőbben, mutatja. A mai olasz államrend gazdasági lényegét a korporációs szervezet alkotja, amelyet az 1927. április 21.-én közzétett Carta del Lavoro (munkaalkotmány) rendelt el. A korporációs felépítménynek a szakszervezet, a szindikátus az alapeleme, a szindikátusok föderációvá, ezek pedig konföderációvá egyesülnek, s az építmény csúcsán áll a római korporációs minisztérium. A korporációk révén az állam ellenőrzi a gazdasági életnek minden megnyilvánulását: beleszól a vállalatok ügyeibe, szabályozza a munkabért, ellenőrzi a bankokat, korlátozza a részvénytársaságok jogait. A magántulajdont és magánkezdeményezést a fasiszta állam elvileg nem szüntette meg. A F. gazdasági tekintetben az állami tervgazdaság egyik neme, az étatizmus egyik formája.

Nemzeti szocializmus

(Németül national-sozialismus), elsősorban a német nemzeti forradalmat jelenti, amely a III. birodalmat megteremtette; másodsorban azoknak a társadalmi, politikai, gazdasági, etikai, állambölcseleti tanoknak összességét, melyek a mozgalmat alátámasztják ( Német Nemzetiszocialista Munkáspárt, NSDAP) s azóta egyéb országokban is követőkre talált. A nemzeti szocializmus alkotója, Adolf Hitler ismerte Benito Mussolini művét, a fasizmust, és annak sok elemét átvette illetve azokat továbbfejlesztette.

Az NSDAP taglétszáma:
1925 27 ezer
1930 389 ezer
1933 több mint 3 millió

A nemzeti szocialista párt programjának leglényegesebb elemei:
Minden német egyesítése Németországban
Németország egyenjogúsítása más nemzetekkel szemben
Harc a szabadkőművesség és annak káros befolyása ellen
Az uzsora letörése, telekspekuláció kizárása
Öregségi ellátás
Egészséges középosztály kiépítése
Családvédelem, testi nevelés és népegészség
Nemzeti szellemű oktatás
A nemzet és faj védelme és szellemének ápolása
Irodalom, sajtó és művészet megtisztítása a nemzetellenes, tudatosan károsító elemektől
A közösségi érdek hangsúlyozása
A paraszti rend megerősítése - paraszti birtok nem idegeníthető el.

A fogalomkeverés oka (Nemzeti szocializmus - fasizmus)

Az 1930-as években Sztálin parancsba adta, hogy a szovjet típusú és a nemzeti szocializmus megkülönböztetésére a nemzeti szocializmus szó használata tilos és helyette a hitlerizmus illetve fasizmus kifejezés használandó. Ez a parancs érvényes maradt egészen a szocializmus felbomlásáig, és a valaha szovjet befolyás alatt országokban ezért a (korrekt) nemzeti szocializmus kifejezés helyett a (helytelen és félrevezető) fasizmus szót használta az irodalom, német fasisztákról beszélt, sőt, ez a kifejezés ma is megtalálható sok helyen (pl. emléktáblákon).

Alapelvek a jobboldaliság és a baloldaliság fogalmainak megértéséhez

A legelterjedtebb fölfogás szerint a jobboldal-baloldal fogalmi ellentétpár a XVIII. századi francia parlament ülésrendjét jelentette: jobboldalon foglaltak helyet a hagyományos rend, a királyság képviselői, vagyis az első és a második rend, baloldalon a forradalom hívei, a polgárság, vagyis a harmadik rend.
Tágabb értelemben: a jobboldaliság a metafizikai eredetű tradicionális, konzervatív (értékőrző) világszemlélet, illetve ennek politikai vetülete, a baloldaliság a racionalista, emberközpontú, haladó világnézet, illetve annak politikai vetülete. A jobboldaliság mint szellemi meghatározottság, illetve a belőle következő viszonyulás az emberi élet különböző szegmenseihez tehát jóval régebb óta létezik, mint e jelenség megnevezése. Természetesen ugyanez érvényes a baloldaliságra is.
A jobboldali ember történelemszemlélete ciklikus, a történelmet fölívelő és leágazó szakaszok váltakozásának fogja föl, a baloldali történelemszemlélete lineáris, azt folytonos haladásnak, egy történelmi időszakot az előzőhöz és az előzőekhez képest jobb és jobb társadalmi berendezkedés kifejlődésének tartja. A jobboldali a szellemet, a minőséget tartja alapvető fontosságúnak, a baloldali a testet, az anyagot, a mennyiséget.
A jobboldali kozmikus tudatú, szakrális kötődése van, a metafizikai hagyomány alapján áll. A baloldali materialista, csak az anyaghoz kötődik. Ha egy képzeletbeli koordináta rendszeren ábrázolnánk, a jobboldali mozog a függőleges (Ég-Föld) tengelyen, a baloldali a vízszintes (földhözragadt, horizontális) tengelyen.
A jobboldali a rend, a törvény, a tekintély, az ebből fakadó uralom, a tagolt, hierarchikus társadalom híve, a baloldali ellenben a szabadság-egyenlőség-testvériség hamis jelszavából indul ki, elveti a tekintélyt, az uralmat, egyenlősíteni, sőt nivellálni akar. Nivellálásnak azt nevezzük, amikor az egyenlősítés "szükségességéből" (vagyis a valóságtól elrugaszkodott dogmának való megfelelés kényszeréből) fakadóan, miután a hitványabbat nem lehet egyenlővé tenni a kiválóbbal a kiváló szintjén, a kiválóbbat kényszerítik le a hitványabb nívójára, nem törődve azzal, hogy ily módon a szabadság mint gyakorlati megvalósulás semmivé lesz, hiszen ez a felfogás gúzsba köti a kiválóbbat.
A jobboldali szükségképpen monarchista, autokratikus, a baloldali republikánus, demokrata.
A jobboldali sohasem lehet kommunista, szocialista, liberális, demokrata. A jobboldali elveti az evolúció elméletét, mint teljességgel hagyományellenes téveszmét. Ezt az amúgy is hiányos, bizonyítatlan (mert bizonyíthatatlan) ostobaságot már az az egyszerű tény is cáfolja, hogy az élővilág tanúsága szerint egy faj adott körülmények között kihal, de nem alakul át más fajjá. Ha másképp történne, a kardfogú tigrisek vagy a mamutok nem haltak volna ki. Az pedig könnyen belátható, hogy egy gyengébb minőségű kategóriából nem fejlődhet ki magasabb rendű kategória, hiszen nincsenek meg ehhez a feltételek.
A jobboldali az evolucionizmushoz hasonlóan elveti a kreacionizmust, azaz a teremtés elméletét is. A jobboldali szerint minden létező és léttelen létező bizonyos energiák "kisülése", "megszilárdulása", manifesztációja, és mint ilyen, mindegyik állandó és folytonos létező.
A jobboldali a metafizikai és fizikai valósághoz, azaz az emberi lét materiális szintje fölött álló állandó, folytonos valósághoz igazítja az életet, a baloldali - ha kell, erőszakkal - a valóságot akarja átalakítani a saját absztrakt elméletei szerint. A baloldali nem ésszerűen, hanem észelvűen akar élni. Ezt nevezik a jobboldaliak a racionalizmus rémuralmának. A baloldaliak az emberi észt és az emberi lét materiális szintjét abszolútumnak, mindenek felett állónak tekintik, vagyis elszakadnak a Tradíciótól. E szánalmasan ostoba, földhözragadt, emberellenes szemlélet következtében jönnek létre a forradalmak, amelyek nem feltétlenül erőszakosak, de minden esetben rajongók és gyűlölködők, és mindig haladók, újítók, lázálmokat kergetők.
A forradalom csakis baloldali lehet; a forradalom egy ideológia ("-izmus") mentén megszervezett, rajongó és gyűlölködő akció.
Az ellenforradalom vezérelve a helyreállítás, a forradalom fölszámolása. Az ellenforradalom védekezés, reakció.
Mindemellett jobboldalról is indulhat olyan akció, amely forradalmi módon, de tradicionalista , ultrajobboldali vagy szélsőjobboldali értékeket képvisel. Ilyen jellegzetes forradalmi jobboldali megmozdulás volt Ante Pavelity, a Poglavnik usztasa hatalomátvétele Horvátországban.
Forradalom volt pl. az 1514-es Dózsa-féle parasztlázadás, az 1789-es francia felfordulás, az 1848-as pesti események (amelyek aztán belháborúvá terebélyesedtek), az 1861 és 1865 közötti észak-amerikai polgárháborút kirobbantó erőszakos föderálási kísérlet, az 1918-as Károlyi Mihály-féle patkánylázadás, az 1919-es bolsevista forradalom.
Ellenforradalom volt a jakobinus terrorral szembeszálló Vendée-fölkelés, az amerikai Dél szembeszállása az északiak erőszakos központosításával, 1936-os spanyolországi fölkelés, az 1956-os magyar fölkelés és szabadságharc, az 1973-as chilei fölkelés.
Forradalmár volt Budai Nagy Antal, Dózsa György, Oliver Cromwell, Maximilien Robespierre, Antoine de Saint-Just, Martinovics Ignác, Kossuth Lajos, Petőfi Sándor, Abraham Lincoln és az északi politikusok, Károlyi Mihály, Kun Béla, Ante Pavelity, Szálasi Ferenc, Rákosi Mátyás, Kádár János, Vlagyimir Iljics Lenin, Joszif Visszarionovics Sztalin, Adolf Hitler.
Ellenforradalmár volt Werbőczy István, Henri de La Rochejacquleine és a Vendée vezérei, Klemens Wenzel Lothar Metternich von Winneburg herceg, gróf Cziráky Antal, I. Ferenc József császár és király, Jefferson Davis, az Amerikai Államok Konföderációjának elnöke, Robert E. Lee tábornok, az Amerikai Államok Konföderációja hadseregének főparancsnoka, vitéz nagybányai Horthy Miklós Kormányzó (korábban a Nemzeti Hadsereg Fővezére), gróf Teleki Pál, bárdosi Bárdossy László, vitéz jákfai Gömbös Gyula, Prónay Pál, szociáldemokrata kisiklása után, bizonyos nivellatív attitűdöket leszámítva Benito Mussolini, a Duce, az olasz Nemzeti Fasiszta Párt (Partito Nazionale Fascista) alapítója és vezetője, José Antonio Primo de Rivera, a Spanyol Falang (Falange Espanola) alapítója és vezetője, Francisco Franco Bahamonte tábornok, a Caudillo, a spanyol ellenforradalom vezére, Mircea Eliade filozófus, gondolkodó, Corneliu Zelea Codreanu, a Mihály Arkangyal Légiója (Legiunea Arhanghelul Mihail), a Vasgárda (Garda de Fier), majd a Légionárius Mozgalom (Miscarea Legionara) vezére, Antonio de Oliveira Salazar, a portugál Caudillo, Portugália egykori elnöke, Augusto Pinochet Ugarte tábornok, Chile megmentője.
A tiszta jobboldaliságba sajnos egyre gyakrabban beszüremkednek baloldali eszközök, módszerek, attitűdök; a jobboldaliság ilyenfajta eltorzulását - dr. László András kifejezésével - ellenbaloldaliságnak nevezzük. Az ellenbaloldaliság olyan végletes, gyakran szélsőséges baloldal-ellenesség, amely megnyilvánulásaiban, eszközeiben, sőt igen gyakran céljait tekintve is baloldali hatásokat mutat. Ilyennek kell tekintenünk például az Alekszandr Dugin vezette orosz Szülőföld (Pamjaty) mozgalmat, amely napjainkra eljutott az abszurd és képtelen "nemzeti-bolsevizmus" fogalmának "megalkotásához". Ilyenek továbbá a nemzetiszocializmus különböző válfajai (különös tekintettel a német nemzetiszocializmus Ernst Röhm-féle irányzatára és Szálasi Ferenc hungarizmusára), és a fasizmus bizonyos korszakai is. A XX. századi nemzeti és szociális ideológiák közül csak a spanyol falangizmus és főleg a román légionarizmus tekinthető igazán, mélységeiben is jobboldalinak.
A jobboldali sohasem nacionalista a szó XVIII. századi értelmében, vagyis sohasem gondolkodik népi társadalomban ("népnemzetben"), nemzeten belüli egyenrangúságban. A jobboldali a nemzetet elsősorban nem politikai kategóriának, hanem történelmileg kialakult, szakrális alapú, szerves egységnek fogja föl.
Létezik jobboldali nacionalizmus, ez azonban nem hirdet egy nemzeten belül totális, egyenlő alapon történő összefogást; az egységességet felülről hozza létre, a társadalmi hierarchia megtartásával. A jobboldali nemzetszemlélete sohasem lehet nivellatikus.
A jobboldali a föntebb említett nemzetszemléletből adódóan nemzethű, egyszersmind azonban konnacionalista, vagyis a nemzetek nemzeti alapú, ám nemzetfölötti együttműködésének, egységének (de nem egyesülésének!) híve.
A baloldali egyesült Európát akar, az Amerikai Egyesült Államok mintájára, a kulturális-faji keveredés híve, demokratikus köztársaságok szövetségét hirdeti. A baloldali föderális európai államban gondolkodik, azonban nem érti az Európa-lényeget, így törekvése éppen az Európa-jelleget nélkülözi. (Az Európai Unió baloldali politikusainak többsége származását tekintve sem kötődik Európához és az európaisághoz.)
A jobboldali a nemzetek Európájában gondolkodik, az egyetemes történelmi keresztény európai egység alapján, s ezt monarchiák laza szövetségeként, konföderációként kívánja megvalósítani. A jobboldali a tradicionális Európa-lényeg őrzője és hordozója.
A baloldali a trianoni igazságtalanságot a határok föloldásában véli jóvátenni, amely gondolat szerves része az egyesült Európa lázálmának. A jobboldali a Kárpát-medence hagyományos politikai és gazdasági egységének (és nem Nagy-Magyarországnak!) visszaállítását hirdeti, egy nemzetek fölött álló uralkodó vezetésével. (Minden valódi uralkodó nemzetek fölött áll: az uralkodó nem egyik vagy másik nemzet gyermeke, hanem saját tradicionális dinasztiájának gyermeke. A Turul-dinasztia nem magyar, hanem Turul, a Habsburg-dinasztia nem osztrák, hanem Habsburg, a Romanov-dinasztia nem orosz, hanem Romanov, a Bourbon-dinasztia nem francia, hanem Bourbon, és így tovább.) A jobboldali egyes, kivételt jelentő és ezért a szabályt erősítő esetek ellenére is tiszteli a tradicionális dinasztiákat, híve az arisztokratizmusnak. Nem tekinthető jobboldalinak az, aki a végletesen rosszindulatú, baloldali történelemhamisítás hatására gyalázza a Habsburg-dinasztiát, miközben élteti a rendkívül kártékony Kossuth Lajost és az 1848-as felforgatást. Nekünk, magyaroknak ezt a történelmi időszakot és szereplőit teljesen át kell értékelni, ha vissza akarunk találni a helyes útra. Tudomásul kell venni, hogy 1848. március tizenötödike semmiben sem különbözik az 1789-es francia gyalázattól. Megmosolyogtató, amikor egyes, magukat jobboldalinak mondó publicisták (jelesül Szőcs Zoltán, a Magyar Fórum állandó publicistája, a Havi Magyar Fórum szerkesztője) egyazon cikkben lelkesedik Petőfiért és Kossuthért, és elítéli, megveti Robespierre-t és Saint-Just-öt. Ez is a szellemi zűrzavart, a totális káoszt bizonyítja.
Egyértelműen baloldali ideológiák: kommunizmus, szociáldemokrácia, liberalizmus. Egyértelműen baloldali közéleti-politikai tényezők mindazok a formációk, amelyek ezeket az ideológiákat hirdetik. Baloldali formációk továbbá a szakszervezetek, amelyek még - saját szemszögükből - ideális állapotukban is egy bizonyos társadalmi réteget képviselnek, ezzel mesterségesen megosztva a társadalmat, és szembeállítva a társadalom különböző alkotóelemeit. A gyakorlatban pedig még ennél is rosszabb a helyzet: a szakszervezetek felbukkanásuk óta a nyílt vagy titkolt bolsevista agitáció és felforgatás eszközei. Egészséges társadalomban ilyen szerveződéseknek nem lehet helye!
Egyértelműen jobboldali szerveződések: Falange Espanola, Pinochet tábornok és a chilei vezérkar, a francia Új Jobboldal (Nouvelle Droite, vezetője: Alain de Benoist), a Dessewffy Aurél-féle Konzervatív Párt (1848 előtt), a dr. László András vezette Kard-Kereszt-Korona Szövetség
A mai magyar politikai életben, legalábbis az úgynevezett fősodratú politikában egyetlen jobboldali erőt sem találunk. Csak szélsőségesen baloldali és mérsékelt baloldali formációkat figyelhetünk meg, amelyek között a nemzethez és a hazához való viszonyulás tekintetében van valóban jelentős és áthidalhatatlan különbség. A szélsőjobboldalinak nevezett Magyar Igazság és Élet Pártja valójában egy klasszikusan plebejus, népi baloldali párt. A MIÉP szellemi holdudvarában és a párt fiataljai között azonban találni olyan személyeket és olyan nézeteket, amelyek közel állnak a mai európai újjobboldalisághoz, különösen a francia Új Jobboldalhoz. Kívánatos volna ezeknek az attitűdöknek az erősítése és tudatossá válása, hogy létrejöhessen egy erős, minden szempontból igényes és ütőképes jobboldali politikai formáció Magyarországon.
Jobboldali ideológiákat nem lehet felsorolni, mert a jobboldali szemlélettől teljességgel idegenek az -izmusok, a dogmák, a racionális kategóriák.
Bevett vélemény, hogy a kommunizmus és a kapitalizmus, a kommunizmus és a liberalizmus, a demokratizmus ellentétei egymásnak. Ez súlyos tévedés, és a fogalmak totális nem ismerése. Bizonyos szituációkban a kommunizmus mint gazdasági modell és mint társadalmi modell valóban konfrontálódik a liberalizmussal, a demokratizmussal, a kapitalizmussal. Ám ezek a konfliktusok egyetlen "táboron", a baloldalon belül zajlanak, és semmi közük a jobboldaliság és a baloldaliság ellentétéhez. A kommunizmus ütközése más baloldali elvekkel és gyakorlatokkal pusztán módszertani konfliktus - kétségtelenül súlyos és elhúzódó konfliktus, de akkor is csak módszertani konfliktus. Mindben közös ugyanis a mennyiség, a materiális szemlélet. A kapitalizmus a "több pénzt!" elvén, a demokratizmus, a liberalizmus a szavazatok többsége (azaz mennyisége) elvén, a kommunizmus pedig a legvégzetesebb és legvégletesebb anyagelvűség, a "több ételt!" elvén működik. Mindegyiknek lényeges, meghatározó eleme az anyagi szemlélet, ami pedig nem fér össze a jobboldalisággal, a minőség-elvűséggel.
Nyelvtörténeti érdekesség: a "jobb" fogalmát a német, az angol és a francia ugyanazzal a szóval jelöli, mint a "jog" fogalmát (németül: recht, angolul: right, franciául: droit). A nyelvben tehát fennmaradt a hagyomány, miszerint a jobboldal a jog, a tradíció, a beavatottság hordozója, míg a baloldal törvénytelen, felforgató, destruktív.
A magyar nyelvben is minőségi különbséget is kifejez a "jobb" illetve a "bal" szó: jobb jövő, jobb sors, balsors, balfék, kétbalkezes, balvégzet, stb.
Mindez nem véletlen, hanem az őstudás és a tradíció, a szakrális rend nyelvi kifejeződése.
"A teológia nyelvére lefordítva: az első baloldali az ördög volt." (Szőcs Zoltán)
"Aki baloldali, az degenerált." (Dr. László András)
"Balról fúj a szél, de jobbról fog jönni a vihar!" (Gazdag István)

Eltérések és hasonlóságok néhány XX. századi jobboldali, szélsőjobboldali ideológiában

A német nemzetiszocializmus (hitlerizmus) mozgalma, a Nemzetiszocialista Német Munkáspárt (Nazionalsozialstische Deutsche Arbeiter Partei) faji alapra helyezkedik. A germán-árja "faj" felsőbbrendűségét hirdeti, és megkülönböztet kultúrateremtő, kultúrahordozó és kultúraromboló "fajokat." Mindebből fakadóan a hitleri nemzetiszocializmus elsősorban nacionalista, egészen pontosan sovén módon nacionalista, mégpedig "biológiai", faji alapon. A hitleri nemzetiszocializmus a faji alapon kezelt zsidóságot tekinti fő ellenségének. A hitleri nemzetiszocializmusban kisebb részt tesz ki a szocializmus, ez inkább csak a népi (völkisch) társadalom építésében merül ki, amelynek társadalmi rétegeit egyenlőknek tekinti A hitleri nemzetiszocializmus arisztokrácia-ellenes és kereszténység-ellenes, a pogány, germán mitológiát részesíti előnyben, és "új vallást" akar létrehozni (ennek bázisa lett volna az eredetileg Hitler testőrségeként indult SS.) A német nemzetiszocializmus alapítója: Adolf Hitler (1889. április 20., Braunau - 1945. április vége vagy május eleje, Berlin). A német nemzetiszocializmus szimbóluma: az óra járásával megegyező irányban forgó horogkereszt (szvasztika), amely jelkép az ősi indoárja szimbolikában napkeresztnek felel meg, azaz a fényt adó Napot és annak állandó útját jelképezi. A német nemzetiszocialisták, röviden: nácik barna inget viseltek.

A hungarizmus fogalmát a XX. század elején Prohászka Ottokár székesfehérvári püspök, a magyar római katolikus egyház megújulásának nagy harcosa vezette be a köztudatba, ő a katolicizmus, a szocialitás (de nem szocializmus!) és a nemzeti gondolat hármasságát értette alatta. A hungarizmus (szervezetileg: Nyilaskeresztes Párt-Hungarista Mozgalom) azonban Szálasi Ferenc fellépését (1935) követően nyerte el jelenlegi értelmezését (melynek semmi köze Prohászka Ottokár elméletéhez). Szálasi hungarizmusa deklaráltan nacionalizmus és (kifejezetten és hangsúlyosan) szocializmus. "Hungáriáért a nemzet, a nemzetért a szocializmus, a szocializmusért mindahányan! (...) A nemzet egysége a szocializmus munkaszerkezete." - írja Szálasi Út és cél című alapvető munkájában. Szálasi Ferenc szerint a szocializmus nélküli nacionalizmus sovinizmussá, a vallástalan, nacionalizmus nélküli szocializmus materializmussá fajul. A hungarizmus elvileg monarchista alapokon áll de ezt a monarchizmust rövid távú, vélt vagy valós nemzeti érdekekre hivatkozva nem habozna föladni. A hungarizmus erkölcsi alapjává teszi a kereszténységet. Népi, egészen pontosan parasztállamot épít, amely hivatásrendi alapon áll, s a társadalmi rétegeket egyenlőknek tekinti. A hungarizmus olyan parasztállamot akar építeni, melyben a nemzetfenntartó paraszt, a nemzetépítő munkás, a nemzetvezető értelmiség, a nemzetvédő katona és a nemzet jövőjét biztosító nő és gyermek érdekkiegyenlítését hirdeti. A hungarizmus politikai nagyterekben, életterekben és vezetőnépekben gondolkodik. A hungarizmusban nincs faji mítosz, nem hirdeti a magyarság felsőbbrendűségét. Ugyanakkor állást foglal a magyarság délkelet-európai vezető szerepe mellett. A hungarizmus: magyar birodalmi gondolat, azaz a Kárpát-medence "honképes és talajgyökeres" népcsaládjainak politikai nemzetté szervezését jelenti a magyarság vezető szerepe mellett. A hungarizmus a zsidóságot ki akarja kapcsolni a magyar életből. Ennek eszközéül a kivándoroltatást teszi meg. A hungarizmus a különböző nemzetiszocialista államok összehangolása céljából megalkotta a konnacionalizmus fogalmát és elméletét, amely egymást tiszteletben tartó, egymással világnézeti alapon együttműködő nemzetiszocializmusok közösségét jelenti. (De, továbbfejlesztve, jelentheti nem csak a különböző nemzetiszocialista államok együttműködését, hanem a különböző nacionalizmusok egymást tiszteletben tartó együttműködését is.) A hungarizmus ezirányú külpolitikai elmélete lényeges előrelépés bármely más nemzetiszocializmushoz képest. A hungarizmus alapítója: Szálasi Ferenc (1897. január 6., Kassa - 1946. március 12., Budapest). A hungarizmus szimbóluma: egyenlő szárú, nyílhegyben végződő, tehát a mozgalom harciasságát kifejező, egy korabeli Szent László-ábrázolásról származó kereszt. (Nyilaskereszt.) A nyilaskeresztesek, röviden: nyilasok zöld inget és fekete nadrágot hordtak. A közhiedelemmel ellentétben Szálasi Ferenc és mozgalma nem támogatta, hanem elítélte a német hadsereg bevonulását Magyarországra, és a nyilaskeresztes hatalomátvételhez sem vette igénybe a német segítséget, sőt Szálasi többször hangsúlyozottan felszólította a német erőket, hogy ne avatkozzanak bele a magyar belpolitikába.

A fasizmus mozgalma, a Nemzeti Fasiszta Párt (Partito Nazionale Fascista) mentes minden faji mítosztól, és nem foglalkozik a zsidókérdéssel sem, annyira nem, hogy a fasiszta pártnak tízezer zsidó alapító tagja volt, köztük a milánói főrabbi. A fasizmus elsősorban reakció, célja a bolsevizmus megállítása. Ezért érdekegyeztetést, érdek-kiegyenlítést hirdet a marxista osztályharc-elmélet ellenében. A fasizmus totális hivatásrendi államot épít, amely minden társadalmi réteget egyenlőnek tekint. A fasizmusban az állam a legfőbb cél, a legfőbb jó. "Mindent az államért, semmit az állam ellen!" - írja Mussolini az A fasizmus doktrínája című munkájában. "A fasizmusban az állam az abszolútum, és az egyének és a csoportok képezik a relatívumot" - írja ugyanitt. A fasizmus eredendően monarchista, és keresztény alapokon áll, a keresztény hitet és erkölcsiséget nélkülözhetetlennek tartja. A fasizmus elsősorban reakció, a kommunizmusra és a liberalizmusra adott válasz. A fasizmus alapítója: Benito Mussolini (1883. július 29., Predappio - 1945. április 28., Como). A fasizmus szimbóluma: az egységet, összefogást jelképező, az ókori Róma főpapi szimbólumát idéző, vesszőnyalábban (fasces - ebből alakult ki a fascio kifejezés, amely hivatásrendi közösséget jelent; innen ered a "fascismus" szó) öszefogott bárd. A fasiszták fekete egyenruhát hordtak.

A falangizmus mozgalma, a Spanyol Falang (Falange Espanola) szindikalizmust hirdet, ez alatt a különböző társadalmi rétegeknek a hierarchia megtartásával való betagolását, érdekegyeztetését érti. "A nemzet egy teljes egység, melybe az összes egyén és osztály illeszkedik." - vallotta José Antonio Primo de Rivera, a Falange Espanola alapítója. Szerinte a nemzet egy küldetés-egység az egyetemesen belül, az államnak pedig az a kötelessége, hogy irányításával a nemzet betölthesse küldetését. A falangizmus szerint a pártok természetellenes, a nemzetet mesterségesen megosztó képződmények, így el kell tűnniük. (Ez a vélemény egybevág gróf Széchenyi István azon nézetével, hogy a pártoskodás tette tönkre Európát.) A falangizmus nagy hangsúlyt fektet a szociális békére, de nem szocialista. A falangizmus fontos alapja a kereszténység és a népi hagyomány. A falangizmus nem ismer fajelméletet, sem zsidókérdést. A falangizmus alapítója: José Antonio Primo de Rivera (1903. április 24., Madrid - 1936. november 20., Alicante). A falangizmus szimbóluma: a társadalom alapegységeit (egyén, család, lakóhely, foglalkozás, haza) jelképező öt nyílvessző egy, a földművelést és a munkát szimbolizáló járomban összefogva. A falangisták sötétbordó inget és fekete nadrágot viseltek. A mai falangista mozgalom több kisebb csoportból áll össze, a mozgalom elnevezése is ezt tükrözi: Falange Espanola - de las J.O.N.S. (Juntas Ofensivas Nacionalistas Sindicalistas), vagyis: Spanyol Falang - Offenzív Nemzeti Szindikalista Csoportok.

A román légionarizmus mozgalma, a Mihály Arkangyal Légiója (Legiunea Arhanghelul Mihail), majd a belőle kinőtt Vasgárda (Garda de Fier), később Légionárius Mozgalom (Miscarea Legionara), illetve ezek politikai képviselete, a Mindent A Hazáért (Totul pentru Tara) nevű párt a nemzeti és szociális kérdésekre nagy hangsúlyt fektető, egymáshoz sokban hasonlító korabeli mozgalmak közül a legkidolgozottabb és legmagasabb erkölcsiségű mozgalom volt. Alapítója, Corneliu Zelea Codreanu szerint a fasizmus a formára, a nemzetiszocializmus az erőre, míg a légionarizmus a szellemre összpontosít. A légionarizmusban meghatározó szerepe volt a mély vallásosságnak, mégpedig - román mozgalomról lévén szó - az ortodoxiának. A mozgalom nevében szereplő Mihály arkangyal is erre utal. A légionarizmus szerint a történelemben a hatalom és a szabadság egymással szembenálltak. Codreanu szerint a hatalom és a szabadság közti ellentétek kiegyenlítésére a szeretet képes. A légionárius mozgalomban részt vevőknek tehát szeretniük kell egymást, a parancsokat szeretettel kell adni, és azokat szeretettel kell teljesíteni. A légionarizmusra jellemző volt a halottkultusz: a mozgalom életében az ősök, illetve a mozgalom halottai mint jelen lévő, segítő, bátorító erők voltak jelen. A mozgalom lapjának címe - Ősök Földje - is erre utalt. A testvéries szeretet erősítésében nagy szerepe volt a közös énekléseknek. A légionarizmus alapvetően szellemi mozgalom; a légionáriusok nem foglalkoztak azzal, hogy harcuk győzelmet vagy bukást hoz. A hangsúly a helytálláson, az állhatatosságon, a mindennapi, anyagi világon való felülemelkedésen volt. A légionáriusok minden pillanatban készek voltak meghalni eszméikért. Egy időben ez volt a jelszavuk: halálra készen! "Egy lelki környezetet teremtünk meg, egy erkölcsi közeget, amelyből megszületik, táplálkozik és amelyben felnő a heroikus ember." - írja Codreanu. A légionárius mozgalom elindulásakor pedig az alábbiakat írta: "Kezdődő életünket négy irányvonal barázdálta: az Istenben való hit, a küldetésünkben való hit, a köztünk lévő szeretet és az ének." A légionárius mozgalom erkölcsi újjászületést hirdetett, amelynek során a szellemi értékek elsőrendűvé válnak, függetlenül a mindennapok világától. A légionáriusok a korrupció, az erkölcstelenség, a liberalizmus, a demokratizmus ellen küzdöttek. Fel akarták emelni népüket (mert természetesen román nacionalisták voltak). Ez a gyakorlatban úgy nyilvánult meg, hogy egy-egy légionárius csoport bevonult egy-egy faluba, ahol szó nélkül segítettek fát vágni, építeni, stb., majd ahogy jöttek, úgy el is tűntek. Ez a miszticizmus jellemző volt rájuk. A légionáriusok nacionalizmusával kapcsolatban ki kell emelni, hogy Codreanu írásaiban, tanaiban nem találkozni a "magyar kérdéssel", ez egyszerűen nem téma nála - ő a zsidókat tartotta komoly veszélynek. A légionárius mozgalmat olyan Európa-szerte ismert és tisztelt gondolkodók is támogatták, mint Mircea Eliade, Nae Ionescu, Constantin Noica, Vasile Lovinescu, Emile Cioran vagy az olasz Julius Evola báró, aki a tradicionális jobboldaliság legnagyobb XX. századi alakjának tekinthető és tekintendő.
A légionarizmus alapítója: Corneliu Zelea Codreanu (1899. szeptember 13., Iasi - 1938. november 30., Bukarest). A légionarizmus (a Vasgárda nevéből eredő) szimbóluma: három-három, vasrácsot jelképező, négyzet alapra helyezhető vízszintes és függőleges zöld sáv, melynek közepén három-három, körbe foglalt, négyzet alapra helyezhető vízszintes és függőleges fekete sáv található. A légionáriusok zöld inget viseltek. Érdemes tudni velük kapcsolatban, hogy a spanyol polgárháborúban a Franco tábornok vezette nemzetiek oldalán román légionáriusok is harcoltak, és közülük a mozgalom két alapító tagja, Vasile Marin és Ioan Mota lelkész hősi halált is haltak. Az 1944. augusztusi román árulás után a helyes oldalon román erők is továbbharcoltak, s köztük légionáriusok is, akik Budapest védői között is megtalálhatók voltak.

A Horvát Felszabadítás Forradalmi Szervezete (Ustasa Hrvatska Revolucionarna Organizacija), röviden: usztasa mozgalom gyakorlatilag nem képviselt kidolgozott ideológiát, ilyen irányú attitűdjei inkább csak a német nemzetiszocializmus elnagyolt kópiái. A mozgalom lényege Horvátország Jugoszláviától való függetlenné válásának kiharcolása, akár fegyveres erővel is. Az usztasa mozgalom ezért elsősorban szerbellenes volt, minden más csak ezután következett. Az 1941-ben kikiáltott Független Horvát Állam a horvát történelem legnagyobb kiterjedésű horvát állama volt, fővárosa a boszniai Banja Luka lett. Az államfő dr. Ante Pavelity lett.
Az usztasa mozgalom alapítója: dr. Ante Pavelity (1889 - 1959., Madrid). Az usztasa mozgalom szimbóluma: általában a horvát nemzeti színekbe helyezett nagy U-betű, melyet egy horvát népi motívum fon át. Az usztasák fekete egyenruhát hordtak. Az usztasa fegyveres erők között külön alakulat volt a Pavelity testőrségét képező, a német SS mintájára megszervezett Fekete Légió (Crna Legija.)
Az usztasa mozgalom mai szellemi utódja az Ante Dapty által vezetett Horvát Jog Pártja (Hrvatska Stranka Prava), röviden Horvát Jogpárt, melynek fegyveres szárnya a Horvát Védelmi Erők (Hrvatski Obrambene Snage).

Ezeken a meghatározó és történelmi szerepet játszó mozgalmakon kívül említést érdemel a japán Pajzs Társaság (Tateno Kai), amely a XX. század második felében tevékenykedett, azonban nem tudott komoly tényezővé válni. Alapítója és vezetője, Misima Yukio (1925. január 14. -1970. november 25.) néhány katonatiszttel 1970. november 25-én Tokióban puccskísérletet hajtott végre, nem annyira a hatalom átvételének szándékával, mint inkább azért, hogy felhívják a figyelmet: Japánban megrendültek a tradíciók, a nagy nemzeti-szellemi hagyományokat veszélyezteti az amerikanizálódás és a liberalizmus. A sikertelen puccskísérlet után Misima a hagyományoknak megfelelően szeppukut követett el.

Kisebb, de azért említésre méltó szervezet volt még az angol Fasiszták Brit Uniója (British Union of Fascist), amelynek vezetőjét, Sir Oswald Mosleyt Churchill a második világháború idején internáltatta. A mozgalom tagjai fekete egyenruhát hordtak, szimbólumuk: körbe foglalt, függőlegesen sújtó villám. Ehhez a mozgalomhoz volt hasonló a gyakorlatilag súlytalan, O'Duffy által vezetett ír fasiszta mozgalom, melynek tagjai kék inget viseltek. Franciaországban is működtek konzervatív, jobboldali, szélsőjobboldali mozgalmak, ilyen volt a De la Rocque ezredes által vezetett Tűzkereszt (Croix de Feux) mozgalom, amelyet frontharcos tisztek alapítottak, valamint a Francia Akció (Action Francaise), amely a közönséges nacionalizmuson, a szociális és - helyenként - zsidóellenes felhangokon túl klasszikusan konzervatív, jobboldali értékeket hordozott, hiszen elkötelezetten monarchista alakulat volt.

Ezeken kívül Európa-szerte alakultak kisebb jobboldali, szélsőjobboldali mozgalmak, amelyek azonban nem tettek szert komoly befolyásra. Talán csak a holland, illetve a norvég szélsőjobboldali mozgalmakat érdemes említeni; Norvégia német megszállásában szerepe volt a norvég szélsőjobboldal vezetőjének, Vidkun Quslingnak, akinek ez a szerepe nem vált éppen dicsőségére. Továbbá konzervatív, cárhű, illetve kommunistaellenes orosz és ukrán, illetve szovjetellenes lett, litván, észt és finn erők küzdöttek Németország és szövetségesei oldalán a keleti fronton. Ezek közül az Andrej Andrejevics Vlaszov tábornok parancsnoksága alatt harcoló Orosz Felszabadító Hadsereg (Ruszkaja Oszvoboditelnaja Armija) érdemel említést, melynek lobogóján fehér, vízszintes téglalap alapon a téglalap átlóiként szereplő piros szegélyű kék sávok láthatók. Budapest 1944-45-ös védelmében orosz SS-önkéntesek is részt vettek, és szlovák műszaki alakulatok is harcoltak itt a bolsevizmus ellen. (Továbbá román alakulatok, köztük vasgárdista egységek is küzdöttek a magyar főváros védelmében.)