Hungarian Warriors
Menü
 
Bejelentkezés
Felhasználónév:

Jelszó:
SúgóSúgó
Regisztráció
Elfelejtettem a jelszót
 
Skinhead
 
Látogatók
Indulás: 2005-04-18
 
Háttérzene
 
Dalszövegek
 
Írások
 

"Egyedül az utcán
Arc nélküli emberek


Nem érti meg senki-senki a lelkemet

Nem értik,hogy kiért és miért harcolok
 


Nem értik,hogy büszke
és szabad vagyok"

 
Üzenet haza
És üzenem mindenkinek,
testvérnek, rokonnak, idegennek,
gonosznak, jónak, hûségesnek és alávalónak,
annak, akit a fájás ûz és annak,
kinek kezéhez vércseppek tapadnak:
vigyázzatok és imádkozzatok!
Valahol fönt a magos ég alatt
mozdulnak már lassan a csillagok
s a víz szalad és csak a kõ marad,
a kõ marad.

 
Versek
 
Viccek
 
Irodalom
Irodalom : Az õsmagyarok hitvilága

Az õsmagyarok hitvilága

  2006.11.30. 10:36

Az õsmagyarok vallása, a kereszténység elõtti hitvilága nagyrészt ismeretlen, csak egységet nem alkotó mozaikokban maradt fenn. Az õsi belsõ-ázsiai vallási világkép a magyar nép mentalitásában még ma is ott él, töredékei megtalálhatók a néphit, a népmese és a népszokások körében.

Az õsmagyarok hitvilága

Az õsmagyarok vallása, a kereszténység elõtti hitvilága nagyrészt ismeretlen, csak egységet nem alkotó mozaikokban maradt fenn. Az õsi belsõ-ázsiai vallási világkép a magyar nép mentalitásában még ma is ott él, töredékei megtalálhatók a néphit, a népmese és a népszokások körében. Maga a "mitológia" szó eredeti jelentése "titkos beszéd" volt, olyan dolgokra vonatkozott, amelyeket az ember nem tudott kifejezni. Származtatott jelentése "hitrege", amely a hajdanvolt hitvilágába enged bepillantani; az Isten, az ember, a lét kérdéseire keres magyarázatot. Soha nem légbõl kapott dolgok ezek, hanem egy titokzatos ismeretanyag, amelyet beláthatatlan idõkön keresztül a generációk egymásnak adtak át. A rokonnépeknél való analógiák kutatása azért olyan fontos, mert a mitológia olyan, mint egy nyelv, melynek hasonlósága minden különbözõsége ellenére is rokon eredetre mutat. Õseink hitvilágába némi bepillantást engednek a régészeti feltárások, a korabeli auktorok és a huszonnegyedik óra után itt-ott fennmaradt hiedelem-töredékek, de õsi, immár elveszett csodálatos vallásunk és hitvilágunk egészét már senki sem tudja rekonstruálni, megismerni. Csak mozaikokból következtethetünk arra, ami elveszett, de ma is ott él a magyar nép mentalitásában és a legfelsõ lényhez való sajátos viszonyában. Úgy szokták mondani, hogy "mi magyarul vagyunk keresztények".

Az õsmagyarok vallásáról

Felvetõdik a kérdés, hogy miért nem maradtak fenn õsi magyar istennevek? Azért, mert ilyenek soha nem voltak. A magyarok õsei egyistenhívõk voltak, egy Istent imádtak, a világegyetem teremtõjét, vagy ahogyan azt Anonymus nevezi: "a mindenek Urát". Egyedül hozzá fohászkodtak és csak neki mutattak be áldozatokat. Theophylaktosznál ezt olvassuk: "A turkok (magyarok) csupán azt imádják és nevezik Istennek, aki a világmindenséget teremtette". Ibn Fadlan pedig azt írja, hogy "a magyarok az égben lakozó Istent mindeneknél feljebbvalónak tartják". Ugyancsak Anonymusnál olvassuk, hogy "Árpád vezér, akinek a mindenség Istene volt a vezetõje...Tas, Szabolcs és Tétény látták, hogy az Isten gyõzelmet adott nekik... az isteni kegyelem volt velük". Kézai Simonnál írta le, hogy hadbahíváskor "Isten és a magyar nép szava" szólt a kikiáltók hangján. A Lehel-mondában pedig azt találjuk, hogy "Mi a nagy Isten bosszúja vagyunk". A Képes Krónika, a Budai Krónika és Thuróczy János krónikája a magyar honfoglalást így kezdi: "Árpád a mindenható Isten kegyelmét kérte..." A kereszt jelét ott találjuk a honfoglaláskori bezdédi tarsolylemezen, a honfoglaláskori nõk nyakában bizánci kereszt formájában és a szabadkai magyar temetõbõl származó öv csatján áldást osztó aggastyán alakjában. Õseink akár közép-ázsiai, akár késõbbi, fõleg kaukázusi tartózkodási helyén megismerkedtek a kereszténységgel, hiszen kaukázusi szomszédjuk, az örmények 285-ben vették fel a kereszténységet; püspökeik az onogurok között is térítettek. Prümwart püspök 926 táján Sankt Gallenben, Szent Wikbert pedig 954-ben a kalandozó magyarok között térített. A Cyrill és Metód-legendákban 860-ban a magyarok a keresztény vallás ismeretérõl tettek tanúságot. A történeti források feljegyezték, hogy 945-948 táján Bulcsú és Tormás (Termacsu), majd 953-ban Gyula törzsfõ Konstantinápolyban megkeresztelkedett, Ajtony, Géza és István pedig Vidinben vették fel a keresztséget.


 

A pusztában élõ népek egyistenhívõk, de az Istennel a szellemi világ lényeinek személyén vagy a táltosokon keresztül tartják a kapcsolatot. Tudják, hogy a Teremtõ "ott van" közöttük, szertartásaik egy része mégis a szellemi világ lényeihez kötõdnek. Ott élnek szoros kapcsolatban a természettel és tisztelettel adóznak a természet elemeinek anélkül, hogy azokat bármilyen módon imádnák. A menny, az égitestek és a természeti erõket megszemélyesítõ világkép ott él hitvilágukban, de az Isten messze kimagaslik közülük. Isten hírnökei a vadászmadarak. Vallásuk fontos szerepet töltött be a társadalom felépítésében és a hadviselésben. A honfoglaló magyarok vallásában a teremtõ Isten az egek ura volt és az õ akaratából uralkodott népén a fõfejedelem. Õsi egyistenhitünk bizonyítéka, hogy összes hittel kapcsolatos szavunk török, belsõ-ázsiai eredetû (Isten, lélek, imád, menny, is [szent], ül, megszentel, boldog, böjt, vétek, bûn, bocsát, búcsú, hisz, hit, teremt, örök stb.). Úgyszólván az egész Bibliát le lehetne fordítani a honfoglalás kori magyarságunk nyelvével. "Pogány kori" szókincsünkbõl jóformán csak a "Fiúistenre" vonatkozó hit emlékei hiányoznak. A magyarok õsvallása sem volt más, mint mindazon belsõ-ázsiai népeké, akik ugyanazokon a területeken mozogtak, ahol õseink. A vallások története tanúsítja, hogy egyazon éghajlat alatt, hasonló természeti benyomások közepette, egyforma életmód mellett, a mûveltség egyazon fokán hasonlóképpen alakul a népek vallásos szemlélete. Ezért is keverik össze az európai auktorok a szkítákról, a hunokról, az avarokról, a "türkökrõl" és a magyarokról kialakított képüket.

A magyar õsi hitvilágával szemben a finnugor népek vallásában ott szerepel Numio-Tórum, Num, Senke, az Embernevelõ isten, Orr-iki, a világfelügyelõ férfi, a Nahracsi bálvány, Nadim szent helyei, a halotti báb, a medve-kultusz és még megannyi olyan vallási elem, amely õseinknél sohasem volt jelen; népmûvészetünkben és hitvilágunkban még csak nyomokban sem lelhetõ fel.

A belsõ-ázsiai nagyállattartó lovas népek vallása

A nagy nyájak és csordák együtt-tartása, a legelõk kiszemelése és védelme nem annyira testi munkát, mint szemlélõdést és elõrelátást követel; az embert irányításra, parancsolásra és uralkodásra neveli. Míg a vadásznépek babonás félelemmel tekintenek a táplálékul kiszemelt állatra és benne természetfeletti erõk letéteményeseit vélik felfedezni, addig a pásztornak a gondozott nyájhoz való viszonyát a hasznosság és az ésszerûség szempontjai szabályozzák. A nagyállattartó népekre jellemzõ a biztos kezû átgondolt életirányítás, ugyanakkor vallásos szemlélete a világnak. A végtelen rónákon való barangolás, a teljes fenségében kibontakozó égbolt látványa a nagy kozmikus összefüggések felé irányítják az ember tekintetét. Minthogy a pásztorok szemében a szelídített állat minden rejtélyességét elvesztette, a vadmadarak válnak számára olyan lényekké, hírnökökké, melyeknek életmódját még nem ismeri. A turulmonda ugyanazokból a totemisztikus hiedelmekbõl táplálkozik, melyek a többi türk nép eredethagyománya alapjául szolgál. A magyar uralkodóház e mondára való utalással, mint turulnemzetség élt az emberek tudatában, s a magyarok egészen Géza fejedelem idejéig a turult ugyanúgy vezéri jelvényként használták, mint a szkíták a szarvast. A fejedelmi háznak ez a mitikus származása rendkívüli képességeket, bölcsességet, vitézséget és elõkelõséget biztosított, melynek hatása alól a magyarság még a keresztény korban sem tudott szabadulni. Ez a gondolatvilág jól illusztrálja az eurázsiai lovasnépek uralomfelfogását. A belsõ-ázsiai lovasnépeknek eredetükre vonatkozó hagyománya a mítosz és a vallásos képzeletvilág ködébe burkolja népük és birodalmuk megalakulásának valóságos folyamatát, e mítoszokból pedig a dinasztiaalapító fejedelem alakja lép elõ természetfeletti képességekkel felruházott hõsként. "Midõn fent a kék ég és lent a fekete föld megteremtettek, a kettõ közé születtek az emberek, s emberek felett pedig úrrá lettek õsapáim, Bumin kagán és Istemi kagán." olvassuk az egyik Kr. utáni VIII. századból származó orhoni feliraton. A belsõ-ázsiai uralkodó valamilyen módon az Istent képviseli a földön, hiszen annak "kegyelmébõl" uralkodik.

Miként az állami szervezet, úgy a hadrendszer is vallásos értelmû. Ahogyan a fejedelem uralma a világmindenséggel való harmónián, az "ég akaratán" alapul, ugyanúgy kívánják ezt az üdvöthozó összhangot hadvezetésükben is biztosítani. A hunok csak telihold idején támadtak és mitológiájukban fontos szerephez jutott a négy égtáj, melyeket meghatározott színekkel szimbolizáltak. A hunok hadseregük bizonyos szárnyaiba csak bizonyos színû lovakat állítottak. A belsõ-ázsiai állattartó népek minden életmegnyilvánulása meghatározott vallási rítusokhoz kapcsolódott; ezek egész életüket átitatta. Ezt a keresztény Európa nem értette meg, hiszen ezen népek életfelfogása, vallása távol állt Európától. A magaskultúrájú nagyállattartó lovas népeket Góg és Magóg ószövetségi hordáival mosták össze, kiket büntetésbõl az Úr küldött választott népére. Az új lovasnép, amely az elsõ évezredben tûnt fel a "keleti határon" európai megítélés szerint pogány volt és megítélésük szerint szemben állt a keresztény kultúrkörrel és vallással. Márpedig a magyarság olyan kultúrkörbõl szakadt Európába, amelynek népei magasrendû istenélménnyel, egyszerû és tiszta hitvilággal rendelkeztek. Az õsi magyar hitvilágban világos rend van; az égi hatalmak és az evilági élet rendje ugyanaz. Miként az emberpiramis csúcsán a korlátlan hatalmú fejedelem áll, akként trónol az ég legmagasabb szférájában a (fõ)isten. Ahogy a földi élet alapja a család, a nemzetség, a törzs és az egész nép termékenysége a szent fejedelemben testesül meg, ugyanúgy népesül be az emberfeletti erõk birodalma is. A földi rendben folytatja az egész nép a halállal kezdõdõ új életet.

Sámán vagy táltos?

Irányított õstörténetünk egyik legnagyobb csúsztatása az, hogy Szibériában és másutt valóban létezõ sámánokat önkényesen összemosták õseink tudós gyógyító embereivel a táltosokkal, márpedig õseink soha olyan területen nem tartózkodtak, ahol sámánok éltek volna. Jogos a "sámánkutatás" Szibériában, csakhogy a magyarok õsei sohasem jártak ott. Ezen összemosás gyökereit abban kereshetjük, hogy õseink papjainál valóban voltak olyan tulajdonságok - kiválasztottság, "szakmabeli" ismeretek tudatos megszerzése stb, - amelyek a sámánoknál is megvoltak, a kettõjük közötti különbség azonban igen nagy. A marxista õstörténet azt hirdette, hogy a magyarok õseinek a vallása a sámánizmus volt, holott az nem tekinthetõ vallásnak. A vallásokra ugyanis bizonyos strukturális jegyek a jellemzõek, legfontosabb a vallási tudat, az istenhit (ideológia) és a mitológia. Emellett, de csak másodikként említendõ a kultusz, azaz rítus, majd a függõségi érzések és a szociális szervezet. A sámánizmusnak azonban nincs egységes ideológiája, különbözõ mitológiákkal rendelkezõ népeknél fordul elõ, nincs dogmatikája és teológiája. Leglátványosabb és kiemelkedõ része a szertartás (a rítus, a "sámánkodás"), mely összefonódik a törzsi kultuszokkal és nem önálló, azaz a kultusznak nincs társadalmi szervezete. A szibériai sámán az a személy, aki - jelképesen - közvetít az emberek világa és a szellemek vagy lelkek elképzelt világa között. Legfontosabb jellemzõje, hogy elõ tudja idézni az extázist, melynek során megváltozott tudatállapotba került. A sámán extázisa elõidézésére narkotikumokat, kenderfüstöt vagy gombákat használ, "sámánkodásait" szaggatott szarvasbõrruhában végzi, fején sámánkoronát visel és sajátos hangszerén dobol. Sámánjai voltak a lappoknak, az obi-ugoroknak, a madzsu-tunguz népeknek, a paleo-szibériai keteknek, korjákoknak, csukcsoknak, jukagíroknak, de sem az iráni népeknél, sem a belsõ-ázsiai hunoknál, ujguroknál és türk népeknél ilyenek létezésérõl nincs tudomásunk.

Ezzel szemben õseinknek a természettudományokban járatos, tudós, gyógyító papjaik - táltosaik - voltak. A gyógyítást végzõ tudós és a varázslatot ûzni akaró sámán között óriási a különbség. A táltoshoz hozzátartozik a tudás, a másikról való gondoskodás (tehát a gyógyítás), a természetfölötti erõk (gyógyfüvek, sugárzások stb.) felismerése és használata. Õsvallásunk papjairól Theophylaktosz írja, hogy "a türköknek papjaik vannak". 1046-ban Péter király ellen fellázadt Vata fia János "táltosokat gyûjtött maga köré, akik éneket zengtek az új hit ellen". Honfoglaló õseink táltosai rendkívül nagy tudás birtokában voltak; mint a törzs legszûkebb vezetõrétegéhez szorosan hozzátartozóknak módjukban állt más kultúrák vallásaiból, papjaik tudásából a lehetõ legtöbbet eltanulva magukévá tenniük. Talán úgy is mondhatnánk, hogy a táltosok azok a nagy tudású emberek, akik a magyarság "kusza és véletlenszerû" szellemvilágát a Magyarok Istene alá rendezik. Õseink táltosai Belsõ-Ázsiától a Kárpát-medencéig megtartva õsi feladataikat sokat változtak, ma úgy mondanánk "modernizálódtak". A táltosok szerepe Európába érve fokozatosan halványodott, de a hagyomány gyökerei olyan mélyek, hogy bizonyos formában a máig fennmaradtak; füvesasszonyok, javasasszonyok és jövendõmondók személyében; a táltosok egy-egy részfeladatát õk viszik tovább, asztrológiai ismereteiket az Alföld pásztorai hasznosították, termékenység-rítusuk pedig néphagyománnyá vált. Tevékenységükbõl sokat megõrzött a néphagyomány; legmarkánsabban a regõsök ritmikus ütemû éneklésében vagy a busó-táncokban és a sokáig élõ garabonciás diák személyében lelhetõk fel nyomai, de szokásaink, nyelvi fordulataink, sõt néhány régi helyneveink is õrzik személyüket. Ez a hitvilág semmiképpen sem nevezhetõ "primitívnek", hanem a valóságnak az adott körülményekhez való alkalmazkodásának tekinthetõ, mely a természettel, az ismeretlennel való szoros kapcsolatból ered. Az eltûnt táltos szerepe egy õsi hitvilág pusztulásának tragikus jele. A magyarság táltosai is arra a sorsra jutottak, mint a magyarok közül sokszor annyian. Egy részük abbahagyta az õsi gyakorlatot és a kereszténységet fölvéve igyekezett beilleszkedni az új, számára idegen társadalomba, más részük, aki ellenállt, kivégeztetett. Nem jelent meg többé "táltosló" és természetes okokkal magyarázták a lidérceket és a sokat jelentõ szimbólumokból "díszítõelemek" váltak. A halottakat keresztény módon útravaló nélkül temették el, nem adtak melléjük útravalót és nem tették mellé használati tárgyait, fegyvereit. Az sem lett fontos, hogy a halott a felkelõ Nap felé tekintsen. Az õsi hagyomány a civilizált Európában "babonává" minõsült.

A totemizmus

Õseink társadalma vérségi kapcsolatokra épült; a vérrokonságot tartották a létezõ legszorosabb kapcsolatnak ember és ember között. A rokonok úgy érezték, hogy a vér titokzatos ereje fûzi össze õket eltéphetetlen szálakkal. Összetartozásuk tudatát a közös õs tartotta ébren, akit ezért tiszteletben részesítettek. Amikor a pontos leszármazás már elhomályosodott, az õs jelképpé, totemmé változott. A leszármazottak valamennyien ugyanazon nemzetség tagjainak tekintették magukat és egész életüket az ebbõl fakadó parancsok és tilalmak szegélyezték. Az a tény, hogy a magyar csodaszarvas új hazába vezeti népünk õseit azt mutatja, hogy régmúlt idõkben az õsanya és a vezetõ állat jelképe elmosódott.

A "totemizmus" ismérvei a következõk: egy embercsoport és egy másik természeti lény áll kapcsolatban egymással, az emberek maguktól szimbolikusan totemektõl származtatják, a totemeket õsüknek, rokonuknak és védelmezõjüknek tekintik és az embercsoportok és a totem között rituális kapcsolat van, a totemeket tisztelni (de nem imádni!) kell, végül a totem egy embercsoport címerévé vagy szimbólumává válik, az emberek magukat a totem segítségével nevezik meg, illetve különítik el. Totemisztikus elképzelések bontakoznak ki a régi magyar többnyire török eredetû férfi személynevekbõl, melyek egyúttal nemzetségeket is jelölnek. A honfoglaló magyar a totemizmus két formáját ismerte: a nemzetségtotemizmust és a családtotemizmust, azaz egy nemzetségen belül az egyes családoknak is megvoltak a külön totemjeik és totemállataik. Jellegzetessége a magyar totemizmusnak a madártotem (sólyom, keselyû, sas, ölyv, fõnix, turul stb.), amely régen is gyakori volt és ma is az a belsõ-ázsiai török népeknél. "Az õsi magyar totemvilágban olyan motívumokra lelhetünk, amelyek gerincei a mai belsõ-ázsiai hitvilágnak is " (Gunda Béla).

A magyarok õsvallásának kutatásáról

Õstörténetünk egyetlen részével sem foglalkoztak annyit, mint õsi hiedelemvilágunkkal és õsvallásunkkal. Vallásunk nyomait megtaláljuk Szent István, Szent László, Könyves Kálmán dekrétumaiban; megismerjük a boszorkányvilágot, a gonosznak körülszántását és a kolompolással való távoltartását, az állatok betegségének elûzését, a betegséget-megelõzõ tûzgyújtást, a szerelmi- és termésvarázslatokat és a madarak hangjaiból való következtetést. A XVI. században Bornemissza Péter (1535-1585) Ördögi kísértetek címmel ír a Luca-napi dorgálásokról és az óvónevek használatáról, Félegyházi Tamás (1540-1586) a halotti torról és a lelkek megváltásáról értekezik, Méliusz Juhász Péter (1536-1572) írásaiban a babona és a kuruzslás kerül említésre, majd Ilosvai Selymes Péter (1548-1574), Beythe András (1564-?) Comenius János Ámos (1592-1670) írnak a garabonciásokról, bûbájosokról és a kuruzslásokról. Nadányi János (1643-1707) a vérállító colonokról és a családi élet babonáiról, Apáczai Csere János (1625-1659) a mágikus varázslatokról, Esterházy Ferenc a békakõrõl és Bod Péter (1712-1769) a gazdasági élet praktikáiról tudósít. Összefoglaló munkát Otrokocsi Fóris Ferenc (1648-1718) és Cornides Dániel (1732-1787) írnak; ez utóbbinál olvassuk: "Semmi kétségem afelõl, hogy a magyarok csak egy istent imádtak". A Kisfaludy Társaság pályázati felhívására Kállay Ferenc (1790-1861), Ipolyi Arnold (1823-1886), Csengery Antal (1822-1880), Kálmány Lajos (1852-1919) és Kandra Kabos (1843-1905) nyújtanak be pályamunkákat. A legjelentõsebb Ipolyi Arnold 1854-ben megjelent Magyar mitológiája, amelyben "megmentette" az õ korában még található õsvallásunk nyomait.

Ezután a magyarság õsvallásának kutatása tévútra tért, mivel "hivatalos" kutatóink (Munkácsi Bernát, Vikár Béla stb.) a finnugorok - amúgy igen értékes és érdekes - Kalevala-problematikájával kezdtek el foglalkozni, ehhez azonban a magyar õsvallásnak semmi köze sem volt. Diószegi Vilmos (1923-1972) a szibériai sámánkutatásban elévülhetetlen magyar- és nemzetközi érdemeket szerzett, kisebb képességû utódai azonban a sámánkutatást kritika nélkül az õsmagyarok vallásává téve hosszabb idõre tévútra vitték õseink vallásának kutatását. A kitérõ idején a hagyományos gyûjtõmunka is tovább folyt; Zlinszky Aladár (1864-1941), Róheim Géza (1891-1953), Marót Károly (18855-1963), Szendrey Zsigmond (1879-1943), Szendrey Ákos (1902-1965), Dömötör Sándor, Manga János, László Gyula, ifj. Kodolányi János, Vajda László, Dienes István és sokan mások értékes rész-munkákat közöltek és egy részük folyamatosan közölnek.

A honfoglaló magyarság istenhite

- "A magyarok istene". Az õsi magyar mitologikus istenhitnek fõalakja a többféleképpen megnevezett Teremtõ, az Isten vagy az Úr, a népi szóhasználatban az Úristen, az Öregisten vagy Atyaisten. Õ a világ ura, a legfõbb irányító lény, aki kézben tartja az ember és minden élõlény sorsát, segítõ és igazságos, de büntet is. Mitológiáinkból, meséinkbõl, az írott forrásokból és a népszokásokból összeállított õsi istenfogalmunk szerint a magyarok istene az égben lakozik, ahonnan figyeli a világ folyását, noha néha neki tulajdonítják villámszóró funkcióját "istennyila", "mennykõ" formájában. Az ázsiai népek istenüket férfi formában testesítik meg. Bár a kereszténységet népünkre ráerõltetõk õsi vallásunk elemeit igyekeztek eltörölni, annak egy része a keresztény ünnepekben és liturgiában tovább élt. Középkori templomainkban nyomára bukkanunk a fény és árnyék, a jó és a gonosz küzdelmének. Szent László (a fény) és a kun (a sötétség) keresztény köntösben folytatják harcukat templomaink északi falán. A haláltalan hõsök küzdelmébe belekerül a nõi elem (Boldogasszony szerepe). A kereszténység ünnepeit szinte kivétel nélkül visszavezethetjük és megtalálhatjuk a természeti népek mûveltségében. Krisztus feltámadásának elõképe a sumer Innin, a világ teremtése az ugyancsak sumer Enkinek ember-gyúrása, de õsi jelkép a piros tojás, a húsvéti locsolkodás, a körmenetek stb. Ami még õsi hitvilágunkból megmaradt, azt népmeséink, mondavilágunk és népmûvészetünk õrzi. Népi hagyatékunkban megjelenik az ördög mint teremtõ (demiurgos, a világ teremtése a tengerbõl felhozott homokból, a Nap és a Hold elrablása és megszerzése, a pünkösdi király, a bikafékezés, a táltosparipa, a sokfejû sárkány, a vashegy a világ tetején, az égig érõ fa, a kancatejfürdõ, a kacsalábon forgó kastély stb.). A honfoglalás elõtti magyar hitvilág a honfoglalást követõ változások (az új társadalmi-gazdasági rend, a kereszténység felvétele) következtében elvesztette azt az erõt, ami egységben tartotta. Egyrészük nyomtalanul elpusztult, másrészük megmaradt és/vagy "babonává" süllyedt, vagy teljesen elvesztette jelentõségét. Mivel Európa háborúban nem tudta legyõzni a magyarságot, azt az erõt kellett elpusztítania, ami összetartotta; múltját és õsi hitét (vallását). A magyarság megnyerése vagy elvesztése a katolikus egyház számára létkérdés volt. Egy olyan erõs nép, mint a honfoglaló magyar, mindenképpen térképformáló erõvel rendelkezett. A nagy magyar térítések ellenére mégis egyetlen európai uralkodócsalád sem volt olyan független a pápától, mint Emese unokái: az Árpád-háziak.

A végtelen rónákon való barangolás, a teljes fenségében kibontakozó égbolt-látvány a nagy kozmikus összefüggések felé irányítják az ember figyelmét, s hitéletében a menny, az égitestek, valamint a természet erõit megszemélyesítõ szellemvilág képzeteinek juttatják a fõhelyet. Felfogásuk szerint ez a szellemvilág, melybõl meglepõ tisztasággal egy fõisten, "az Isten" alakja emelkedik ki, aki a legkülönbözõbb jelek által a természeti jelenségekben vagy akár az állatvilág révén nyilvánítja ki akaratát az ember elõtt. E vallásos háttérnek megfelelõen mondavilágunkban és mûvészetünkben mitikus jelentõségû állatalakzatok jutnak fontos szerephez. Ilyenként kell értelmeznünk a magyar mondavilágban szereplõ turul alakját, mely a nép születésének homályba veszõ történelmi tényeit a mítosz világába emeli. A magyar uralkodóház e mondával való utalással az Eurázsia lovas népeire jellemzõ felfogást mutatja, miszerint az uralkodóház hatalma természetfölötti természetû. A dinasztiaalapító fejedelem természetfölötti képességekkel felruházott hõs, aki az istenséget képviseli a földön, mint olyan, aki "az ég akaratából" uralkodik. Ennek nyomán vallásos értelmet nyer az állami szervezet, és benne a hadrendszer is. A Gesta Hungarorumban olvassuk, hogy "Árpád a mindenható Isten kegyelmét kérte, hogy az Úr azt a földet engedje nekik örökre". "Isten" szavunk ótörök eredetû ("Õsök Istene"=Es-Ten, ami egyes török népeknél osten változatban fordul elõ).

- Boldogasszony. Õsi hitvilágunkban megjelenik egy talányos rendeltetésû nagy tiszteletnek örvendõ istenanya, akinek neve Boldogasszony vagy Boldoganya. Fogalma Belsõ-Ázsiába nyúlik vissza. Szent István azért tudta az országát Szûz Máriának felajánlani és ezt a felajánlást a magyarokkal elfogadtatni, mert a hitvilágunkban szereplõ Boldogasszony - Babba - fogalma közel állt a katolikus Szûz Mária fogalmához. Mindkettõnél nem egyszerûen asszonyról van szó, hanem egy életet adó személyrõl. A szeplõtelen fogantatáshoz igen hasonló mitológiánk Emeséje is, éppen ezért mi magyarok Máriát Szûz Máriának nevezzük, holott õt az európai kereszténység Szent Máriának (Heilige Marianak, Santa Marianak stb.) nevezi. Õseink istenanyja nem az európaiak által ábrázolt Holdon, hanem a Napon, illetve a Napot szimbolizáló kereszten áll. Szent Gellért térítõ törekvései során találkozott egy jóságos, fenséges mennyei asszony kultuszával, akiben mintegy Szûz Mária elõképét láthatta, akinek tisztelete nagyobb akadály nélkül válhatott Mária-kultusszá és akinek költõi neve sem látszott méltatlannak arra, hogy Isten anyját ékesítse. Ekkor választotta ki Szent Gellért a "Napba öltözött asszony" bibliai idézetét az udvar elõtt tartott prédikációjának témájául.

Népünk hét "Boldogasszonyt" tisztel, akik között legnagyobbnak a Nagyboldogasszonyt tartja. Ennek "leányai" a többi boldogasszonyok (szülõ-, fájdalmas-, gyertyaszentelõ-, sarlós-, segítõ- és havi), de ismerik a "Szûz Kisasszonyt" is. A néphit Kisasszonyt azonosítja a kereszténység legnagyobb szentjével, Szûz Máriával, jóllehet a keresztény hittan errõl nem szól. Meddõ asszonyok kilenc hetet böjtölnek, hogy a Nagyasszony segítsen rajtuk és aki kedden mos, megbántja a Nagyboldogasszonyt, a Kedd Asszonyát. Kedden tilos minden erõs munka, viszont elkezdésre, elindításra (pl. tyúkültetésre) szerencsés a kedd. Az adatok tömegébõl kitûnik, hogy Nagyboldogasszony az élet adója és védõje, bõség, termékenység, aratás, növény és ember szaporodásának védõje.

Kálmány Lajos, aki Boldogasszony, õsvallásunk istenasszonya címû kötetet 1885-ben adta ki a magyar díszítõmûvészet keleti forrásainak kutatása közben talált egy õsi magyar Nagyasszonyt gabonával, gyümölccsel, termékenységgel összefüggõ kultuszának nyomaira, akit Huszka József Asztarte-Boldogasszonynak nevezett. A magyar népmûvészetben együtt találjuk sumer Baú istenasszonyt és a belsõ-ázsiai Boldogasszonyt, amint trónszékén ott ül a baúkoronás nõalak fodros ruhában, szimbóluma az életfa, a termõ ág, amit kezében tart, vagy az életvízzel telt serleg, melyek jelzik, hogy õ az Élet Nagyasszonya. Az õsmagyar Babba, a "születést adó" és a sumer Bau, az "élelemadó" alakja népünknél immár összemosódik Szûz Mária alakjával. A Boldogasszony füveket népünk Nagyboldogasszony napján a templomba viszi megszentelni, ezeket a füveket a halott mellé teszik a koporsóba. A megszentelt ökörfarkkóró pedig a boszorkányok elkergetésére hasznos. De funkciója van a Boldogasszony hajának, tenyerének, cipellõjének stb. elnevezett gyógynövényeknek is. Az õsi ábrázolások némelyikén feltûnik a Nagyasszony mellett az úgynevezett "lagashi címer" állata, a kiterjesztett szárnyú napmadár, a mindig visszatérõ sas, de mellette ott látjuk õseink totemmadarát a turult is.

Csíksomlyó õsi kereszténység elõtti zarándokhelye a magyarságnak. Úrasszonya, a Napbaöltözött, akit a csíki székelyek, a gyimesi csángók és Moldova csángóságának egy része Babba Mariának nevez, akiben õshitünk istenasszonya és Szûz Mária alakja keveredik. Daczó Árpád (Lukács atya) Erdély tudós ferences szerzetese mondta, hogy "annak, aki Babba Mária nyomában jár, annak fölösleges népünk mítoszát a régmúltban keresnie, hiszen az európai környezetünkben ez az egyetlen élõ, minden fontos elemében ma is föllelhetõ mitológiánk". A székelyeknél egy legenda maradt fenn: amikor Bálványos várához egy keresztény hittérítõ érkezett, a vár táltos papja, miután meghallgatta õt, hogy miféle szándékkal keresi vára magyarjait, rendelkezett a bebocsátás felõl, hiszen - amint mondta - "azt hirdeti e küldött, ami szerint mi eddig is éltük napjainkat". Szent László - a Képes Krónika tanúsága szerint - a magyarság fényes állatát, a csodaszarvast testvére, Géza elõtt angyalnak nevezi a mogyoródi dombon. Nem tüntette el a szarvast, csupán új tartalommal öltöztette fel. Népünk elfogadta e változatlan változást, mert királyainkban a nagy hun király, Attila és Árpád örökösét látta. A dozmati regõsénekben a szarvas Isten küldötte "szent angyalaként" jelenik meg. A magyar feszületeken igen gyakran alul, a boltívbe az Istenszülõ Asszony, népünk Boldogasszonya áll. Április 25-én, Márk napján a keresztútnál állított feszületnél áldja meg a pap a határt, ég és föld közelgõ ünnepe elõtt a "nászágyat" szenteli meg e kitüntetett helyen. Zalában szélben megszólaló csengõfûzéssel díszítették fel az útelágazásoknál álló feszületet, hogy távol tartsa a viharral érkezõ, határt pusztító gonosz szellemeket.

Õsvallásunk egyes elemei

Õseink életében jelentõs szerepet játszottak az elhalt õsök, kiknek lelke hitük szerint jószelleme volt leszármazottainak. Tiszteletükkel függött össze az állandóan égõ nemzetségi tûzhely, a különféle temetkezési szertartások és az emléktorok. Róluk emlékeztek meg õseink tûzre vetve az étel elsõ darabját és az ital elsõ cseppjét. A sötétség hatalmainak õseink hite szerint az igazi ideje az éjszaka. Elûzésük legjobb fegyvere a Nap tükre, a melegítõ és világító tûz, amiben õseink tanyáznak, ezért nem szabad a tûznek kialudni. A tûzhely közül foglaltak helyet a családi és nemzetségi jelképek, melyeket Szent Gellért "szkíta bálványoknak" nevezett. Ezeket a mély értelmû és éltetõ szimbólumokat alacsonyította le az európai "kultúra" "tûzimádássá" és "bálványimádássá". A halottal vele temették használati tárgyait és lelkének kiengeszteléseként halotti tort ültek. A család õseinknél annyira megbonthatatlan egység volt, hogy az a túlvilágon is folytatódott. Õseink szerint az égi hatalmak nem mások, mint õseik szelleme. A nagycsalád munkamegosztása hitük szerint a túlvilágon is folytatódott: a férfiak a Nap és a Hold pályájával törõdtek, az asszonyok az élet vízére és a születendõ gyermek lelkére ügyeltek. A becsületes embernek hét õsét kellett ismernie. A kereszténység felvételével az égi nagycsaládok rétegei lassan a múltba vesztek és kialakult belõlük a rétegekre osztott mennyország. Az alsó rétegekben lakik az isteni lények többsége, felfelé haladva egyre kevesebb lény tartózkodik, míg legfelül székel az Úristen. Ehhez a világos rendhez járul még hozzá a teremtéssel kapcsolatos hitvilágunk, miszerint ami létezik, azt teremtett dolognak képzeljük.

- Az égig érõ fa (életfa vagy világfa) népmûvészetünk leggyakoribb jelképe. Õseink látták, hogy a növények megszületése, növekedése és halála az emberek szeme elõtt folyik le és teljesen hasonlatos az ember életrendjéhez. Ám a növényzet tavasszal újraéled, viszont az ember élete halálával véget ér. Márpedig az ember a vegetáció örök megújulását átviszi az emberre. Az emberek saját életét átvitték a fa életére, egy olyan fáéra, amely nem nyújtja az árnyékot, egy távoli, mesés helyen érleli gyümölcseit, ahová csak a kiválasztottak juthatnak el. Az életfa ágainak és virágainak a száma szigorúan megszabott, legleterjedtebb a hármas elosztás, de találkozunk annak többszörösével is. E fa ágai között ott van a Nap (a férfi), a Hold (a nõ szimbóluma). Nemegyszer az életfa az évente kiújuló szarvasagancsból indul ki, ami a folyamatos elmúlás és megújulás egységét fejezi ki. Az égig érõ fa képzetét a török népek mind ismerik a következõ elképzelés szerint: van a világon egy csodálatos fa, amelynek kilenc elhajló ága van. Ha az ágak elkezdenek kavarogni, abból támad a szél. Olyan csodálatos fa ez, hogy nemcsak a Hold jár el az ágai között, hanem a Nap is. A csodálatos fa olyan helyen nõtt, hogy csak az ilyen tudományban jártas ember találhatja meg, a közönséges ember csak hírét hallja, de látni nem láthatja.

A magyar hiedelemvilág "csudálatos fája", "égigérõ" vagy "tetejetlen" fája nem egyéb, mint a táltoshitû népek világfája, amely összeköti az alsó (a földalatti-), a középsõ (a földi-) és a felsõ (túl-)világot. Az Égig érõ fa csodálatos népmesénkben is megmaradt: A sárkány elrabolja a lányt és az égig érõ fa tetejére viszi. Sokan indulnak el a kiszabadítására, de kísérletük kudarcba fullad. Végül a kis kanásznak sikerül feljutnia a világfa csúcsára úgy, hogy baltájával lépcsõt vág a fa törzsébe és a rétegekbõl álló lombkoronán "világról-világra" halad. A hõst az ott lakó Szél, a Hold és a Nap anyja segíti útján. Ebben a mesében a magyar õsvallásnak három rétege ötvözõdik: 1. az ég rétegzõdése és az egyes rétegekben lakók pontos munkamegosztása; 2. az élet fája teli tápláló gyümölccsel; 3. az akadályokkal megtûzdelt fa megmászása. Az égigérõ fa motívumát elszigetelt, Európában csak magyar területen megtalálható volta miatt még a honfoglalás elõtt Keletrõl hozott õsvallásunk maradványának kell tekintenünk.

- Õseink föld alatti világ-képzete igen régi. A felsõbb lények közül legélénkebben a tündérek maradtak meg, akik a csodás szépségû arany boldoghonban, Tündérországban, túl az Operenciás tengeren laknak. A tündérek a csodálatos világban az emberiség, a természet, a föld jótevõ anyáiként jelennek meg, kik a halandókat kegyelve, látogatva boldogító munkával és mûvészettel áldják meg. Van mitológiánkban "szépasszony", "kisasszony", de rosszindulatú tündér is. Õsi hiedelemvilágunk csodálatos állatlénye a belsõ-ázsiai sárkány, amely halakból, vagy olyan kígyókból lesz, melyek hét évig a mocsárban tenyésznek. A sárkány általában a földön kezdi el életét, aztán felszáll a fellegekbe, elborítja a Napot és zivatart hoz létre. A mocsári lángnak, a lidércnek alakjában afféle tûzmanót vélnek felfedezni, aki a kulcslyukon is befér. A táltosló népmeséink vitézeinek elengedhetetlen társa és segédje, aki gazdájának tanácsot ad és mindenben segíti õt. Az elemek közül a tûznek õseinknél különösen jelentõs szerepe van; ez meleget ad és éltet. Ott van a születéskor, a házasságánál és a halálnál. A víz az élethez nélkülözhetetlen, ezért tiszteletük tárgya volt. A föld azon jótevõ anya, amelynek méhébõl minden ered, amelyben minden tenyészik, nõ, gyümölcsöz, és amelybe minden visszatér. A lég (levegõ, lehelet, szél, szellõ, szellet, lélek, szellem) az istenség és az emberek közötti elem, illetve az istenségek, az emberfeletti lények eleme, régi nyelven: levegõég, amelyben jár a tündér és táncolnak a boszorkányok, repked a sárkány, a lidérc és a táltos paripa.

Az égitestek közül a Nap kultusza jelentõs volt a szkítáknál, a hunoknál és a török népeknél. Megünnepelték a Nap feljöttét és a tavaszi napéjegyenlõséget. Õseink kötõdése a Naphoz szorosabb volt, mint manapság; a fény jelentette számukra az életet és az igazságot. Vezetõik szimbóluma a Nap volt; a "kündü" szó annyit jelent, mint Nap fia. Az égi frigynek a mintájára a földi házaséletben a Nap szerepe az erõsebb, természetesebb és ellenálló férfié, a Hold alak- és fényváltoztató szerepe pedig a nõé. A magyar népmûvészet átvészelte a mintainkvizítorok emlékirtását, a kíváncsi és nem értõ szemek elõl virág- és állatalakokba, növényi kompozíciókba rejtette ezeket az õsi szellemvilágot. Ezek az õsi Nap-jelek ott díszelegnek a kapukon, a házormokon, a fejfákon és a kézimunkákon, kerekes változatát a nép "naprózsának" mondja. A napjel õsi tartalmát a nép elfelejtette, de formáit hagyományaiban konzerválta.

A Hold. A természetben élõ ember az õt körülvevõ világban ügyefogyott, gyenge volt, segítségre volt szüksége, felfigyelt a Holdra. A Nap fényével szemben az éj félelmeit, borzalmait a Hold enyhítette, amely alakváltozásai, idõleges eltûnése és az ezzel járó sötétség révén tiszteletreméltóvá vált. A Hold õseinknél az anyaméhet, az örök emberi megújulást szimbolizálta; a Holdon elhelyezett életfa is ennek a jelképe.

A magyarok õsei a testet és a lelket megkülönböztették; erre utal, hogy létezett külön szó a lélekre és e kifejezés bizonyos kapcsolatban áll a lehelettel. A lélek továbbélésére utalnak a halotti torok és a temetési szertartások. Õseink szép mítosza volt, hogy a születésre várók lelke a túlvilágon az életfa ágán lakozik, onnét száll le a földi létbe, és a test halála után oda tér vissza. Ezért megkülönböztették a testlelket, amely a testben levõ minden élettani, szellemi, érzelmi és értelmi mûködés fogalma, a szabadlelket, ami az egyénnek a testen kívüli megjelenési formája, második énje, amely alkalmilag el is válhat a testtõl, az álomlelket, amely az embernek nem cselekvõ állapotában (álmában) mutatkozik meg, a halotti lelket, amely a halál után a föld alatti másvilágon tartózkodik, valamint a fejlelket, amely az ember fejében fészkel. E lélek-hit népünkben a mai napig él; ha meghal valaki, az ablakokat kinyitják, hogy megkönnyítsék a lélek távozását. Eger környékén fekete kendõt borítanak a tükörre, hogy a halott abban ne lássa meg magát, és az órát megállítják, hogy a lélek vissza ne térjen. A halott mellé odahelyezték használati tárgyait és pénzét. Szeged környékén egy öreg csizmadia fiának lelkére kötötte, hogyha meghal, egy botot és egy négykrajcárost tegyen mellé a koporsóba, mert a hídpénzt majd követelni fogják a mennyország hídján.

Voltak õseinknek szent helyei, ahol imádkoztak, esetleg kérték a természet erõit jó termésre, esõre vagy másra. Az áldozatok bemutatásáról már Anonymustól is szerezhetünk ismereteket: "Tarcal hegyén kövér lóval áldoztak" és Ungvárt bevévén "a halhatatlan isteneknek nagy áldozatokat mutattak be". Áldozatokról a Kínai Évkönyvek a hsziungnúkkal kapcsolatban is tesznek említést. Nagy eseményekkor fehér lovat áldoztak a Fõistennek. Az áldozatok csökevényes maradványa az, amikor italozás elõtt parasztjaink a pálinkából ujjukkal néhány cseppet a földre fröccsentenek. Õsi ázsiai színes- és egységes hitvilágunk csökevényei a magyar nép képzeletében élõ, a mesterségüket tanuló garabonciások, hazajáró halottak és gonosz kísértetek, "tudományosok", halottlátók, embert és állatot megrontó boszorkányok és bábaboszorkányok.


 
Hunnia
 
Névnap

 
Üzenő fal
Név:

Üzenet:
:)) :) :@ :? :(( :o :D ;) 8o 8p 8) 8| :( :'( ;D :$
 
Zenekarok
 
Warrior
 
Kívánság

Ott egyem meg a harcmezõn az
utolsó komisz kenyerem,
de ne legyen többé a hazám
akkora, mint a tenyerem.
Ha elbukom, hát volt értelme,
védtem egy kócos szeretõt,
lábhoz tett fegyverrel állok meg,
hõsen, az Úristen elõtt...

Bizonytalanok most az órák,
titokba burkolt holnapok,
de gyûlölöm a satnya várást,
indulni inkább kész vagyok!
Puskám csövébe virágszálat
fûz majd egy kis magyar leány,
és csillagokkal lüktet szíve
utánam õszi éjszakán...


 
szavazás
 
S
Z
A
V
A
Z
á
S
Melyik a kedvenc együttesed?

Vádló Bitófák
Hunnia
Titkolt Ellenállás
MaguraK
A.N.V.
Vérszerződés
Hűség
Egészséges fejbőr
Stratégia
Becsület

A Múzsa, egy gruppi élményei a színfalak mögött :)    *****    Madarak és fák napjára új mesével vár a Mesetár! Nézz be hozzánk!    *****    Rosta Iván diplomás asztrológus vagyok! Szívesen elkészítem a horoszkópodat, fordúlj hozzám bizalommal. Várom a hívásod!    *****    Dryvit, hõszigetelés! Vállaljuk családi házak, lakások, egyéb épületek szigetelését kedvezõ áron! Hívjon! 0630/583-3168    *****    Ha te is könyvkiadásban gondolkodsz, ajánlom figyelmedbe az postomat, amiben minden összegyûjtött információt megírtam.    *****    Nyereményjáték! Nyerd meg az éjszakai arckrémet! További információkért és játék szabályért kattints! Nyereményjáték!    *****    A legfrissebb hírek Super Mario világából, plusz információk, tippek-trükkök, végigjátszások!    *****    Ha hagyod, hogy magával ragadjon a Mario Golf miliõje, akkor egy egyedi és életre szóló játékélménnyel leszel gazdagabb!    *****    A horoszkóp a lélek tükre, nagyon fontos idõnként megtudni, mit rejteget. Keress meg és nézzünk bele együtt. Várlak!    *****    Dryvit, hõszigetelés! Vállaljuk családi házak, lakások, nyaralók és egyéb épületek homlokzati szigetelését!    *****    rose-harbor.hungarianforum.com - rose-harbor.hungarianforum.com - rose-harbor.hungarianforum.com    *****    Vérfarkasok, boszorkányok, alakváltók, démonok, bukott angyalok és emberek. A világ oly' színes, de vajon békés is?    *****    Az emberek vakok, kiváltképp akkor, ha olyasmivel találkoznak, amit kényelmesebb nem észrevenni... - HUNGARIANFORUM    *****    Valahol Delaware államban létezik egy város, ahol a természetfeletti lények otthonra lelhetnek... Közéjük tartozol?    *****    Minden mágia megköveteli a maga árát... Ez az ár pedig néha túlságosan is nagy, hogy megfizessük - FRPG    *****    Why do all the monsters come out at night? - FRPG - Why do all the monsters come out at night? - FRPG - Aktív közösség    *****    Az oldal egy évvel ezelõtt költözött új otthonába, azóta pedig az élet csak pörög és pörög! - AKTÍV FÓRUMOS SZEREPJÁTÉK    *****    Vajon milyen lehet egy rejtélyekkel teli kisváros polgármesterének lenni? És mi történik, ha a bizalmasod árul el?    *****    A szörnyek miért csak éjjel bújnak elõ? Az ártatlan külsõ mögött is lapulhat valami rémes? - fórumos szerepjáték    *****    Ünnepeld a magyar költészet napját a Mesetárban! Boldog születésnapot, magyar vers!