Ott egyem meg a harcmezõn az
utolsó komisz kenyerem,
de ne legyen többé a hazám
akkora, mint a tenyerem.
Ha elbukom, hát volt értelme,
védtem egy kócos szeretõt,
lábhoz tett fegyverrel állok meg,
hõsen, az Úristen elõtt...

Bizonytalanok most az órák,
titokba burkolt holnapok,
de gyûlölöm a satnya várást,
indulni inkább kész vagyok!
Puskám csövébe virágszálat
fûz majd egy kis magyar leány,
és csillagokkal lüktet szíve
utánam õszi éjszakán...